Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a magyar-szerb határ közelében kellene nagy befogadóképességű menekült-táborokat kialakítani és a készenléti rendőrség, valamint a polgári védelem egységeit kellene a területre vezényelni.
"A magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határokon egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor kormánya politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekült-válság kezelésére. Az alaptörvény és a honvédelmi törvény szabályai szerint nem lehet bevetni a Magyar Honvédséget békeidőben, az ország területén lévő konfliktusokba."
Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője azonban nem sokkal a fideszes Németh Szilárd sajtótájékoztatója előtt jelentette be, hogy pártja az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére. Az N1TV felvételét hallják.
"Olyan eszközöket szeretnénk biztosítani a honvédség számára, amely élet, emberi élet kioltására nem alkalmas, de arra viszont igen, hogy megállítsa a határainkhoz érkező bevándorlókat. Ez lehet akár könnygáz, lehet vízágyú, lehetnek egyéb eszközök, a lényeg az, hogy Magyarország határain ne jöhessen át bevándorló."
Meszerics Tamás, az LMP Európai Parlamenti képviselője viszont nem tartotta indokoltnak a Honvédség bevetését.
"Bármilyen kényszerítő eszköz alkalmazása az illegális határátlépő, de menedéket kérőkkel szemben az beleütközik a genfi konvencióba, 1951-es genfi konvenció 32. szakaszába."
Meszerics Tamás hozzátette, hogy az LMP parlamenti frakciója később hozza meg döntését.
Hanganyag: Sigmond Árpád





