Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Két és fél tonna hulladék begyűjtésével zárult a PET Kupa

Két és fél tonna, azaz több mint 30 ezer műanyag palacktól és egyéb hulladéktól tisztította meg a Tiszát a PET Kupa, amely idén rekordszámú résztvevővel zajlott.

A 16, főként pillepalack-hulladékból épített hajó legénysége által összegyűjtött szemét elszállítása a napokban befejeződik, amelynek eredményeként az újrahasznosítás is elkezdődik - közölték a verseny szervezői az MTI-vel.

Az idei, 3. PET kupa elérte célját: rekordmennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők, megtisztítva ezzel a Tisza Vásárosnamény és Cigánd közötti szakaszát. A verseny természetszerető és környezetvédő résztvevői hat nap alatt gyűjtötték a szemetet a folyóból és a partszakaszról.

Az idei rendezvény újdonsága, hogy a résztvevők vállalták a begyűjtött hulladék szétválogatását és tömörítését. Partner volt ebben az ÖKO-Pack Kft. is, amelynek dolgozói önkéntesekkel együtt naponta több köbméter hulladékot válogattak és tapostak laposra. A hulladék elszállítását és hasznosításra való előkészítését a nyíregyházi Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. vállalta magára. Ennek köszönhetően a kihorgászott palackok feldolgozott műanyag alapanyagként kezdhetnek új életet.

A PET Kupából a környező települések is alaposan kivették a részüket és mind a szemétszedésben, mind az ellátásban nagy segítséget nyújtottak a verseny résztvevőinek Vásárosnaményban, Zsurkon és Cigándon.

A céges csapatok között szerepelt a kupán a Prezi összefogásban a Gödöllői Természetfilmesekkel, a győzelemig jutó Schneider Electric, illetve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, a program fővédnökével, Vereckei Ákos olimpikonnal. A média területéről a Petőfi TV és a Tilos Rádió indított csapatot.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×