Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hende: tisztelet jár a hősöknek, akik elég bátrak voltak harcolni és megegyezni is

Hende Csaba szerint tisztelet jár 1848-49 magyar hőseinek, akik, ha kellett, elég bátrak voltak a hazáért harcolni, de, ha arra volt szükség, elég bátrak voltak ahhoz is, hogy a haza érdekében megegyezzenek az egykori ellenséggel.

A honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője vasárnap a városban tartott március 15-i ünnepségen úgy fogalmazott: tisztelet és dicsőség adassék mindazoknak, akik megértették az új idők szavát, de bele tudták építeni közös örökségünket a közös jövőbe, amelyből senkit sem akartak kizárni.

Hozzátette: napjainkban sem elég uralni a pillanatot, a pillanatot arra kell felhasználni, hogy azoknak, akiknek ez módjában áll - az ország vezetését rájuk bízták - maradandó jót tegyenek.

Ahhoz is kell bátorság, hogy akiknek a történelem most "nem osztott lapot", ezt tudomásul vegyék, és lehetőleg ne rontsanak el valamit, amit egyébként megjavítani vagy végrehajtani nem tudnak - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Hende Csaba szerint ha szükséges, ma is vállalni kell a konfliktusokat, de annak érdekében, hogy a dolgok előre menjenek. A jogokért, a szabadságért vívott harc ugyanis nem hőbörgés, nem összeférhetetlenség, nem öncélú "emberkedés", hanem mindannak a tudatos vállalása, ami a szabadságból következik, mindenekelőtt a magyar emberek - köztük a szombathelyiek - közös érdekeinek érvényesítése, és ha kell, megvédése - mondta a miniszter.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×