Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Befektetési és ügyfélvédő szabályok az új biztosítási törvény tervezetében

A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait - egyebek mellett ezeket tartalmazza az új biztosítási törvény tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

A biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan köteles fogadni.

Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni és ezzel az írásbeli panasszá alakul át. Erre pedig 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.

Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül - indoklás nélkül - felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti- és a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.

Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, amennyiben ő köti a szerződést.

Ha a biztosító az eszközalapját hozamgarantáltnak nevezi, akkor ez automatikusan magában foglalja a tőkegaranciát is. A tervezet felsorolja, hogy az eszközalap mikor tekinthető tőke-, illetve hozamgarantáltnak. Így például ha az erre szolgáló biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja. A biztosító pedig közvetlenül a biztosítéknyújtónál válthatja be a garanciát.

A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, ugyanakkor az irányítási és ellenőrzési jognak, illetve a kockázat-vállalásnak a biztosítónál kell maradnia. Amennyiben a kiszervezés miatt az ügyfelet kár éri, akkor a biztosító köteles sérelemdíjat fizetni. Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) így nevezi a régi Ptk. szerinti nem vagyoni kárt.

A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek. Ezt az általános szabályt azonban szigorítják a későbbi részletes szabályok. Így a biztosító nem vásárolhat saját maga által, illetve a kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt. Ez a megszorítás azonban nem vonatkozik a szabályozott piacra bevezetett papírokra.

A biztosítástechnikai tartalékot úgy határozza meg a tervezet, hogy annak nagysága megegyezik azzal az összeggel, amelyet akkor kellene fizetnie a biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségét egy másik biztosítóra ruházná át.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×