Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
330.93
bux:
118367.2
2026. január 13. kedd Veronika

Ilyenek voltak Rákosi börtönei

A Rákosi-diktatúra börtöneiről, internálótáborairól nyílik kiállítás május közepén a hódmezővásárhelyi Emlékpontban - jelentette be Árva László, a múzeum szakmai főtanácsadója szerdán a helyszínen.

A szakember a tárlat koncepcióját bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a 20. század legsötétebb időszaka volt az az évtized, amelyet Rákosi Mátyás neve jelez. Az ország minden részében kiépített internálótáborok már 1945-ben megteltek politikai okokból szabadságuktól megfosztott személyekkel, a népbíróságok pedig 1949-ig mintegy ötvenezer vádlottat ítéltek börtönbüntetésre. A kiépülő kommunista diktatúra pedig újabb tízezreket küldött internálótáborba vagy börtönbe. Míg korábban az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozott ez a terület, 1952-től a belügyminisztérium vette át az ellenőrzést, a börtönviszonyok fokozatosan romlottak, egyre nagyobb lett a zsúfoltság, egyre kegyetlenebbé váltak az őrök. Különösen az 1951-től az Államvédelmi Hatósághoz tartozó váci és márianosztrai fegyházban, valamint kistarcsai internáló táborban voltak elviselhetetlenek a körülmények.

A kiállítás elsősorban az Emlékpont két munkatársa, Vincze Gábor történész és Mészáros Tamás kurátor - az állambiztonsági iratok mellett a szegedi Csillagbörtön archívumát feldolgozó - kétéves kutató munkájára épül.

A tárlat látogatói megismerhetik korbeli fotók segítségével a korszak legfontosabb internálótáborait, valamint az egészen a hatvanas évek elejéig működő járásbírósági fogdákat. Lesz olyan tabló, amelyen korabeli Ludas Matyi-karikatúrákat, illetve politikai vicceket mutatnak be, egy molinón pedig a börtönőrök különböző fegyelmi ügyeiről - többek között az akkoriban visszatérő problémát jelentő "túlzott italfogyasztásról" - szól majd, de olvashatók lesznek zárkaügynökök egykori jelentései is. A kiállítás egyik leglátványosabb részeként a múzeum időszaki kiállítóhelyén egy cellabelsőt alakítanak ki, melyet a Csillagbörtön korabeli, eredeti relikviáival rendeznek be.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×