Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Választás - A győztes mindent visz

Jövő hét vasárnap lesz az immáron egyfordulós országgyűlési választás. Az egyéni jelöltek közül az a 106 kerül be, aki a körzetében a legtöbb szavazatot gyűjti be. Az országos listán kiadható 93 mandátumot a pártlistás szavazatok és az egyéni kerületekben nem hasznosult, úgynevezett töredékszavazatok alapján osztják ki - mondta el az InfoRádiónak Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

"Össze kell majd adni az összes pártlistára leadott szavazatot, sőt, a nemzetiségi listára leadott voksokat is és ennek az összesnek kell kiszámítani az öt százalékát egyetlen jelöltszervezet esetében. Aki nem éri el az öt százalékot, az a töredékszavazatok elosztásában már nem vesz részt és nem kerül be a parlamentbe. Két jelölőszervezet esetében tíz százalék, kettőnél több esetében pedig tizenöt százalék ez a határ - ismertette Pálffy Ilona.

Magyarán a Fidesz-KDNP listának tíz, a baloldali Összefogásnak pedig 15 százalékot kell elérnie ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozásba.

A 106 egyéni jelölt mellett a választók országos listára is voksolhatnak.

Az új választási rendszerben a győztes mindent visz. A mandátumok kiosztásánál ugyanis a választókörzetében nyertes képviselő után is számolnak töredékszavazatokat.

"Mindenki az őrá leadott szavazatokat viszi tovább a saját országos listájára - kivéve az első helyezettet, mert ott csak az első és a második közötti különbség kerül töredékszavazatként az országos listára - hangsúlyozta Pálffy Ilona.

A pénteken befejeződött regisztráció alapján valószínűleg egyetlen egy nemzetiség sem tud majd kedvezményes mandátumot szerezni az országos listáról. Ugyanakkor az országos lista állításának jogán szavazati joggal nem rendelkező szószólót küldhet az Országgyűlésbe. Ehhez elég, ha legalább egy érvényes szavazat érkezik az adott nemzetiségi listára április 6-án. Ez várhatóan valamennyi nemzetiség esetében megtörténik.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×