"A mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek" - hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében.
Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth Nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. Magyar Érdemrendet 29-en vehették át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.
Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából
Széchenyi Nagydíjat adományozott:
JOHN LUKACS történész professzornak több mint harminc könyvet felölelő nemzetközi jelentőségű és meghatározó szerepet játszó történészi pályafutása, valamint a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége, nagy ívű életműve és annak hatása elismeréseként;
Széchenyi-díjat adományozott:
PÓCS TAMÁSNAK, az MTA rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola Biológiai Intézete professor emeritusának a trópusi esőerdők és sivatagok ökológiai és növényföldrajzi kutatása, valamint a virágtalan növények rendszertanával kapcsolatos tudományos eredményei elismeréseként;
TAMÁS GÁBORNAK, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéke tanárának, az MTA levelező tagjának világszínvonalú eredményeket elérő agykéregkutató munkacsoportja létrehozásáért és vezetéséért, valamint kimagasló tudományos munkássága elismeréseként;
BORSA GEDEON bibliográfusnak, az MTA doktorának a hazai és egyetemes könyv- és nyomdászattörténeti tudományos munkája, valamint a hungarikakutatások területén elért eredményei elismeréseként;
KOTSCHY ANDRÁSNAK, a Kotschy és Társai Kft. akusztikus tervezőjének kiemelkedő kutatói és tervezői munkássága, különösen a Papp László Budapest Sportaréna, az Agóra művelődési központok és a pécsi Kodály Központ hangversenytermének kialakításában való közreműködése elismeréseként;
ROÓSZ ANDRÁSNAK, az MTA rendes tagjának, a Miskolci Egyetem egyetemi tanárának a magyar kohászat és fémes anyagtudomány, ezen belül a magyar űranyagtudomány területén folytatott, nemzetközileg is jelentős, több mint négy évtizedes kutatói és oktatói tevékenységéért;
BALOGH BALÁZS Ybl Miklós-díjas építésznek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Rajz és Formaismereti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának az organikus építészeti hagyományokat követő, hazai és nemzetközi szinten is kimagasló munkássága elismeréseként;
MANDL JÓZSEF kutatóorvosnak, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének tanárának, az MTA rendes tagjának a májműködés- és gyógyszeranyagcsere-kutatások terén elért nemzetközi szintű tudományos eredményeiért, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;
DR. SÓBEL MÁTYÁSNÉ DR. SCHAFF ZSUZSÁNNÁNAK, az MTA levelező tagjának, a Semmelweis Egyetem ÁOK II. sz. Patológiai Intézet volt igazgatójának a májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként;
DR. SCHMIDT MÁRIA történésznek, a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanárának a Terror Háza Múzeum létrehozásáért, a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában és bemutatásában végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint sikeres tudományszervezői és jelentős közéleti tevékenysége elismeréseként;
HONTI LÁSZLÓNAK, az MTA rendes tagjának, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusának a finnugor nyelvtudomány területén elért világszerte elismert tudományos eredményei, valamint egyetemi tanári, publikációs és közéleti tevékenysége elismeréseként;
MRAVIK LÁSZLÓ művészettörténésznek a Magyarországról jogtalanul elhurcolt műkincsek restitúciója tárgyában kifejtett tudományos munkája, kiemelkedő műkincsgyűjtemény-kutatásai, valamint az örökségvédelem és a műgyűjtés érdekében tett erőfeszítései elismeréseként;
SCHLETT ISTVÁNNAK, a politikatudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK Politikatudományi Intézet professor emeritusának a századforduló társadalmi mozgalmaival kapcsolatos kutatási tevékenysége, valamint a magyar politikai gondolkodásra nagy hatást gyakorló életműve elismeréseként;
DÉKÁNY IMRÉNEK, az MTA rendes tagjának, az MTA Szegedi Tudományegyetem Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoportja vezetőjének, egyetemi tanárnak kiemelkedő oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint az anyagtudomány és a nanoszerkezetű anyagok kutatása és gyakorlati alkalmazása terén elért eredményei elismeréseként;
FARKAS GYÕZÕNEK, az MTA doktorának, az MTA Wigner Jenő Fizikai Kutatóközpont kutató professor emeritusának a magyarországi lézerfizikai kutatások megteremtésében való közreműködése, valamint az "Attofizika" tudományágának megteremtése érdekében végzett munkája elismeréseként;
KERTÉSZ JÁNOSNAK, az MTA rendes tagjának, a Közép-európai Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának a statisztikus fizika és interdiszciplináris alkalmazásai, különösen a hálózatkutatás terén elért, világviszonylatban is nagy elismerést kiváltó eredményeiért;PÁLES ZSOLTNAK, az MTA doktorának, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Analízis Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának a matematikai analízis számos területén elért, nemzetközi visszhangot kiváltó eredményei, valamint a debreceni analízis iskolában végzett példamutató tevékenysége elismeréseként;
SIMONOVITS MIKLÓSNAK, az MTA rendes tagjának, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, a Diszkrét Matematika Osztály vezetőjének a kombinatorika, a gráfelmélet, a Szemerédi-lemma és a kvázi véletlenség szakterületein elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért, valamint az elméleti számítógép-tudomány hazai elterjedése érdekében folytatott munkájáért;
TUSNÁDY GÁBORNAK, az MTA rendes tagjának, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofessor emeritusának a valószínűség-számítás és a matematikai statisztika területén elért elméleti és gyakorlati eredményei elismeréseként;
BATTA ANDRÁS zenetörténésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektorának, egyetemi tanárnak kimagasló zenetörténet-tanári és kutatói munkája, valamint a hazai zeneművészet-oktatás átszervezésében és bővítésében vállalt szerepe elismeréseként.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából
a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta:
DR. KÓNYÁNÉ DR. KUTRUCZ KATALINNAK, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesének a korábban joghátrányt szenvedettek, meghurcoltak információs kárpótlása érdekében végzett másfél évtizedes tevékenysége elismeréseként;
MOCSAI LAJOSNAK, a Magyar Kézilabda Szövetség szövetségi kapitányának, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar egyetemi docensének páratlan eredményeket elérő kézilabda-edzői pályája és a fiatal sportológenerációk felkészítése terén végzett kimagasló oktatómunkája elismeréseként;
PÁLINKÁS GÁBOR Széchenyi-díjas fizikusnak, az MTA rendes tagjának, az MTA Természettudományi Kutatóközpont nyugalmazott főigazgatójának, projektbiztosnak a kutatási, felsőoktatási és innovációs célokat szolgáló, világszínvonalú MTA Természettudományi Kutatóközpont beruházás kapcsán folytatott hatékony irányítói és szervezői tevékenysége elismeréseként;
SZILÁGYI ISTVÁN írónak, az MMA rendes tagjának a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű regényeiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként;
DR. WEISS EMÍLIÁNAK, az MTA doktorának, az ELTE professor emeritusának az új Polgári törvénykönyv kodifikációjával összefüggő másfél évtizedes tevékenysége, valamint a határainkon túl is nagyra becsült, példaértékű tudományos munkássága elismeréseként;
a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést adományozta:
HERBERT THOMAS ROBERT ZELINGER DE BALKANY-NAK, a La Société Générale Immobiliére ingatlanforgalmazó-fejlesztő cégek elnök-tulajdonosának a magyar kultúra értékeinek terjesztéséért, az oktatási, egészségügyi és vallási intézmények önzetlen anyagi támogatásáért és közéleti szerepvállalásáért;
BEREMÉNYI GÉZA Kossuth-díjas írónak, rendezőnek sokrétű alkotó tevékenysége elismeréseként, amelyben egyformán kiemelkedő szerepet játszanak korízlést és nemzedékeket formáló dalai, filmjei és forgatókönyvei, valamint szépirodalmi alkotásai;
BÍRÓ PÉTERNEK, az MTA rendes tagjának, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet kutató professor emeritusának a Balaton halállományának megőrzése érdekében végzett tudományos tevékenysége, valamint a hidrobiológiában játszott iskolateremtő szerepe elismeréseként;
BOGYAY KATALINNAK, Magyarország UNESCO nagykövetének, az UNESCO Közgyűlés volt elnökének, újságírónak, producernek a magyar kultúra és kulturális diplomácia terén elért eredményei elismeréseként;
DR. BÖLCSKEINÉ ÁGAI ILONÁNAK, a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat - Nevelőszülő Hálózat gyógypedagógusának az egyetemes emberi értékek gyarapítása érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenysége elismeréseként;
BUDAI ILONÁNAK, az Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanárának a magyar népdalok tanításáért és népszerűsítéséért végzett csaknem negyven éves tevékenysége elismeréseként;
DR. DE CHATEL RUDOLFNAK, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Belgyógyászati Klinika professor emeritusának több mint fél évszázados oktató, gyógyító és kutatómunkája, valamint a hazai egészségügyben meghatározó jelentőségű közéleti tevékenysége elismeréseként;
DÉVÉNY ANNA intézményvezető gyógytornásznak, a Dévény Anna Alapítvány alapítójának több évtizedes kimagasló szakmai munkájáért, gyógytornászként elért, világszerte ismert és elismert eredményeiért;
DR. DUX LÁSZLÓ LAJOSNAK, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárának tudományos érdemei, professzori munkája, közéleti szerepvállalása, valamint a felsőoktatás törvényi kidolgozásában kifejtett szakmai tevékenysége elismeréseként;
DR. GADÓ JÁNOSNAK, az MTA doktorának, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadójának a Paksi Atomerőmű biztonsága érdekében intézeti igazgatóként, majd tudományos tanácsadóként végzett kiemelkedő színvonalú tevékenységéért, valamint a Budapesti Kutatóreaktor kiégett fűtőelemeinek visszaállítása során folytatott eredményes munkájáért;
DR. GÓGL ÁRPÁD JÓZSEF orvosnak, belgyógyásznak, klinikai farmakológusnak, gasztroenterológusnak, volt egészségügyi miniszternek az orvoslás és az oktatás terén végzett több évtizedes, kimagasló tudományos tevékenysége elismeréseként;
DR. GRÓSZ ANDOR orvos dandártábornoknak, az MH Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság egészségügyi főnökének, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Repülő és Űrorvosi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának a magyar katonai egészségügy szolgálata érdekében végzett több évtizedes tevékenysége, valamint a Magyar Honvédség képviseletében a NATO tagországok Egészségügyi Szolgálatfőnöki Bizottságában betöltött szerepe elismeréseként;
HAMZA GÁBORNAK, az MTA rendes tagjának, az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának a hazai jogtudomány és joggyakorlat terén végzett kiemelkedő színvonalú kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként;
KOMLÓSI ILDIKÓ operaénekesnőnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének a nemzetközi zenei életben is méltán elismert operaénekesi pályája, számtalan nagy sikert aratott mezzoszoprán főszerepe és páratlan alakításai, valamint több évtizedes művészi munkája elismeréseként;
MAKARA B. GÁBORNAK, az MTA rendes tagjának, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatóprofessor emeritusának a Magyar Tudományos Művek Tára kialakításában végzett munkájáért, a kutatói tudományos teljesítmény tudományértékelési eljárásainak megalapozásában és korszerűsítésében vállalt vezető szerepéért, valamint a kutatási pályázati rendszerek értékelési mechanizmusának kialakításában való részvételéért;
DR. OROSZ ZOLTÁN altábornagynak, a Honvédelmi Minisztérium vezérkari főnök-helyettesének a Magyar Honvédség operatív rendszerének vezetésében, irányításában, valamint Magyarország légterének védelme érdekében nyújtott kimagasló teljesítménye elismeréseként;
DR. PINTÉR LAJOS veronai tiszteletbeli főkonzulnak a magyar-olasz katonai kapcsolatok fejlesztésében betöltött szerepvállalása elismeréseként, a Magyar-Olasz Kulturális Évad 2013. évi programjainak hatékony előmozdításáért;
DR. PINTÉR SÁNDORNAK, az orvostudomány kandidátusának, csecsemő- és gyermekgyógyásznak, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának a gyermekgyógyászat területén végzett felbecsülhetetlen értékű munkája és az orvosképzés érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;
SZAKÁLY GYÖRGY Kossuth-díjas balettművésznek, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektorának kiemelkedő intézményvezetői munkájáért és nagy nemzetközi elismerést szerzett művészeti tevékenységéért;
DR. SZALAY KÁROLY írónak, irodalomtörténésznek több évtizedes prózaírói és irodalomtörténészi életműve elismeréseként;
DR. SZEKERES TAMÁS egyetemi tanárnak, a Széchenyi István Egyetem volt rektorának az egyetem gazdasági, társadalmi kapcsolatainak szervezőjeként a győri gazdasági térség érdekében a kultúra, a tudomány és a művészet területén több évtizeden keresztül végzett értékteremtő és értékőrző tevékenysége elismeréseként;
TARNAI TIBOR GÉZA Széchenyi-díjas mérnöknek, az MTA rendes tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének tanárának nemzetközileg is kimagasló kutatási eredményei, valamint iskolateremtő oktatói munkája elismeréseként;
DR. TÕKÉCZKI LÁSZLÓ BÉLÁNAK, a történelemtudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docensének a magyar és az egyetemes történelem, a művészettörténet és művelődéstörténet értékeit és eredményeit egyaránt gazdagító kutatói és oktatói munkássága elismeréseként;
ÜTÕ ENDRÉNEK, a Magyar Állami Operaház volt igazgatójának számos basszus szerepet magába foglaló operaénekesi életműve, valamint a Magyar Állami Operaház művészeti életét megújító főigazgatói tevékenysége elismeréseként.
Nem úgy alakult a Sziget, ahogy tervezték – Gerendai Károly elmondta, mi jöhet





