Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Tóbiás: a Zuschlag-ügy egy konzerv felmelegítése

Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nem a szocialista párt feladata a Zuschlag-ügy. Tóbiás József az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy volt párttársát éppen egy baloldali kormányzás alatt ítélték el. Úgy vélte, a téma felmelegítése csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról.

"A Fidesz jelen pillanatban konzerv ügyeket próbál meg felmelegíteni. Ez mind arra szolgál, hogy a valós társadalmi folyamatokról elterelje a figyelmet" - reagált az MSZP frakcióvezető-helyettese arra a sajtóhírre, mely szerint Zuschlag János 50 millió forintot kapott annak idején azért, hogy ne induljon újra országgyűlési képviselőként.

Emlékeztetett arra, hogy Zuschlag János már 2004-ben nem volt tagja az MSZP-nek. "Akkor miért éppen három héttel a választások előtt hozzák elő ismét ezt a témát?" - firtatta.

Arra a riporteri felvetésre, hogy az MSZP-nek sem a Simon-ügy, sem a Zuschlag-ügy kapcsán még mindig nincs válasza arra, honnan van a pénz, Tóbiás József hangsúlyozta: a Magyar Szocialista Párt megtette, amit szervezeti, alapszabályi keretében meg tudott tenni, a további teendők az ügyészségnél vannak.

"Az ügyészség végezze el a munkáját, és ha ez megvan, a bírósági tárgyaláson ki fog derülni az igazság. Ebben érdekeltek vagyunk. De ne várják a szocialista párttól, hogy megoldja mindazt, amire nem mellesleg éppen egy 2006-2010 közötti baloldali kormányzás közepette derült fény" - jelezte.

Hozzátette: az akkori hatalmat ugyanis lehetett ellenőrizni. "Fel kell tenni azonban a kérdést: az elmúlt négy évben lehetett ellenőrizni a hatalmat, a mindenkori kormány politikáját, cselekvéseit?"

Ami pedig az érintetteket illeti, a frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: mindegyik vállalta a maga útját, kilépett az MSZP-ből, lemondott tisztségeiről és áll a vizsgálatok elé.

"Ezek az ügyek arra alkalmasak, hogy ne arról beszéljünk, hogyan néz ki ma alulnézetből Magyarország" - hangsúlyozta a képviselő.

A politikus szerint ma az emberek azt várják a politikától, hogy az ő saját sorsára adjon választ, vagyis arra, hogyan kívánja a haladókat vagy a lecsúszókat helyzetbe hozni. Ehhez azonban szerinte egyik felmelegített téma sem segít hozzá.

"A fő kérdés ugyanis úgy hangzik: szeretnék a munkámból megélni, de hogyan?" - fogalmazott a politikus.

A Tóbiás Józseffel, az MSZP frakcióvezető-helyettesével készült teljes beszélgetést ma este 6 órától hallgathatják meg.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×