Helyreállító kormányzásra lesz szükség a választás után - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy XI. kerületi lakossági fórumon pénteken.
A volt miniszterelnök azt mondta: nem ígér csodát arra az esetre, ha az ellenzék győz. Helyreállító kormányzásnak kell következnie, amely megállítja az országot a lejtőn. Vissza kell állítani a jogbiztonságot, munkahelyeket kell teremteni, lehetővé téve a külföldre vándorolt fiatalok hazatérését, majd az oktatás átalakításával "vissza kell venni a jövőt", mert az ország sorsa az iskolákban dől el - mondta.
Végül - folytatta - helyre kell állítani a társadalmi szolidaritást a kétkulcsos adórendszer bevezetésével és a nettó minimálbér jelentős mértékű emelésével. Ha ez megtörtént, az lesz a feladat, hogy békét teremtsenek az örökös polgárháború helyett, mert a többség egy normális országban akar élni - jelentette ki.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: csak az ötpárti összefogás listájára és jelöltjeire leadott voksok segítik elő a kormányváltást, a többi szavazat Orbán Viktor hatalomban maradását szolgálja.
Hallgatóságát arra intette, bár hosszú lesz a szavazólap, "ne dőljenek be álneveknek, kamupártoknak".
Az Együtt-PM vezetője azt mondta, az Orbán-kormány lényegében 9000 milliárd forinttal növelte az államadósságot: a mértéke ugyanis 3000 milliárddal nőtt 2010 óta, a kabinet elköltötte az ugyanekkora értékű magánnyugdíjvagyont, majd most 3000 milliárd forintos hitelt vesz fel Oroszországtól a paksi erőmű bővítésére.
Véleménye szerint Orbán Viktor addig folytatta az Európával szembeni szabadságharcát, addig hátrált, amíg "a medve ölében találta magát, a medvéében, aki most éppen a Krím félszigeten tapos egyik talpával".
Az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta: az Orbán-kormány az olcsó gáz, a rezsicsökkentés átmeneti fenntartása érdekében kötött alkut Oroszországgal, de ha hatalmon marad, "rezsi- és stadionadót" fog bevezetni a költségvetési lyukak foltozására.
Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet szán magának, Bajnai Gordon úgy válaszolt: az a célja, hogy ő legyen "a legjobb mellékszereplő" a kampányban, majd április 7-étől ő vezesse az Együtt-PM tárgyalódelegációját a koalíciós egyeztetéseken.
A volt kormányfő, ahogy az elmúlt hetekben többször, ezúttal is azzal zárta beszédét: mindenki menjen el szavazni, aki pedig fél kinyilvánítani a véleményét, vegyen fel narancssárga ruhát, I love Fidesz-kitűzőt, tömjön két narancsot a zsebébe, de a fülke magányában voksoljon az összefogásra.
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője azt mondta: a kormányváltó szövetség készen áll, hogy "nyugdíjba küldje" Orbán Viktort.
A többségében idős emberekből álló közönség tagjait biztatta, jelentkezzenek a szavazatszámláló bizottságokba, mert a fideszesek keze a választás napján is "enyves lesz", és legyenek körültekintőek, mert megtévesztő nevű pártok is lesznek a szavazólapon.
Józsa István MSZP-frakcióvezető-helyettes, aki a XI. kerületben indul a baloldali összefogás jelöltjeként, arról beszélt: kormányra kerülésük esetén nettó 100 ezer forintra emelik a minimálbért, öt százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját és jobban megbecsülik a nyugdíjasokat.
Somfai Ágnes, a XXII. kerületben és a XI. kerület egy részében induló PM-es képviselőjelölt hangsúlyozta: az Orbán-kormány megosztotta a társadalmat, pénzt vont ki az oktatásból, bünteti a szegényeket, a paksi erőmű bővítésével pedig évtizedekre kiszolgáltatná az országot Oroszországnak.
A Fővárosi Művelődési Házban tartott fórumon nagyjából 300 érdeklődő vett részt, ott volt a XI. kerületi MSZP több politikusa, így Molnár Gyula volt polgármester is.
Orbán Viktor a paksi szerződéssel eladta Magyarország függetlenségét, a rendszerváltás óta kormány ennyire soha nem adta oda magát egy másik országnak - jelentette ki a DK elnöke a gyulai Vigadóban tartott pénteki választási fórumán. Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor kormányzását bírálva kiemelte: a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel aláírt paktummal a miniszterelnök egy nap leforgása alatt adta el Moszkvában az ország függetlenségét, miközben a jelszavuk a függetlenségi harc.
A volt miniszterelnök rezsiháborúnak nevezte Orbán Viktor rezsicsökkentési programját, és azt mondta: kis tételekről van szó, amelyek érdemben nem segítik az ország felemelkedését. Gyurcsány Ferenc a legfontosabbnak a bérköltségek csökkentését nevezte, szerinte ebben kell versenyezni a Nyugattal, nem a rezsicsökkentésben.
Aki csak spórol, még soha nem lett gazdag. Nincsen rendben, hogy a költségek és az árak nyugatiak, a bérek pedig keletiek Magyarországon - jelentette ki a politikus. Rámutatott: lát esélyt arra, hogy 2014-2018 között a jelenlegi havi nettó 66 ezer forintos minimálbér százezer forintra emelkedjen.
Bod Tamás, a baloldali összefogás gyulai választókerületi képviselőjelöltje sorsdöntőnek nevezte a 2014-es választásokat, szerinte 1990 óta nem volt ilyen nagy a tét. Azt mondta, a demokratikus baloldali erők vonzó felzárkóztatási programot kínálnak a leszakadó térségeknek, jelentős támogatásokkal. Azt ígérte, hogy egy éven belül felszámolnák a gyermekéhezést, szerinte ez 17-18 milliárd forintot igényelne - jóval kevesebbet, mint a stadionok felújítására és építésére fordított összeg - tette hozzá.
A fórumon mintegy háromszázan vettek részt. A rendezvény előtt több mint száz demonstráló várta transzparensekkel Gyurcsány Ferencet. A táblákon Nem felejtjük Õszödöt; Gyulán sem kelletek; Vigyázat! Kártevők lepték el a városunkat feliratok voltak láthatók.A nyugdíjrendszer biztonságához elsősorban munkahelyeket kell teremteni - jelentette ki a Jobbik elnöke pénteken Szentesen. Vona Gábor lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz és az MSZP gazdaságpolitikája válságba fogja sodorni a nyugdíjrendszert, kormányalakításuk esetén nemcsak a 13. vagy a 14. havi nyugdíj kerül veszélybe, de a 10. havi ellátás kifizetése is.
Mint mondta, a nyugdíjak kifizetéséhez a fedezetet az aktív korúak befizetési teremtik meg, és az elmúlt huszonnégy év kormányai éppen a termelő magyar gazdaságot építették le.
Hiába mutatják azt a foglalkoztatási statisztikák, hogy régen nem dolgoztak ennyien, a számok mögött a közmunkaprogramok és a külföldre vándoroltak állnak, akik nem Magyarországon fizetnek adót - közölte a pártelnök, hangsúlyozva, ezért a Jobbik a munkahelyteremtés kormányaként kíván dolgozni.
Vona Gábor, a sajtótájékoztatót követően a szentesi ifjúsági ház pódiumtermében mintegy háromszáz fős hallgatósága előtt elmondta: a Jobbik kiterjesztené a negyvenéves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét a férfiakra is. Egyrészt, mert ezt tartják igazságosnak, másrészt, mert a demográfiai adatok alapján a férfiak korábban halnak meg, mint a nők.
A párt az alapvető élelmiszerek és a mindennapi megélhetéshez szükséges termékek áfáját 5 százalékra csökkentené, ezzel is segítve a nyugdíjasokat, hiszen az ő kiadásaik nagyobb részét jelentik ezek a cikkek. A Jobbik az ellátások reálértékének megőrzése mellett a nyugdíjemelés rendszerét is átalakítaná úgy, hogy a kisebb nyugdíjak vásárlóértéke jobban növekedjen - tudatta a politikus. A fórum végén Vona Gábor a nőnap alkalmából egy-egy cserepes primulával ajándékozta meg a jelenlévő nőket.
"Egyenes és egyszerű magyarázatot" várnak Zuschlag János pártpénzekkel kapcsolatos nyilatkozatára Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől a Békés megyei emberek - jelentette ki a Fidesz gyulai választókerületének kampányfőnöke demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatón, pénteken Gyulán, a vigadó parkolójában. Az épületben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke fórumot tart a késő délutáni órákban.
Tolnai Péter azt mondta: sok ember "azért jött ma ide, mert a Békés megyeiek (...) megdöbbentek a mai híreken". Hozzátette: Zuschlag János hosszú évek után mondta el, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták mindent tudtak arról, hogy "a szocialista bűnszervezet hogyan pumpálja ki a pénzt a (...) minisztériumból", és még "tízmilliókat fizettek is neki".
Zuschlag János a pénteken a Napi Gazdaságban közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




