A 95,7 millió forintos fejlesztést 95 százalékos európai uniós támogatással valósította meg a tolnai megyeszékhely önkormányzata - mondta Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere csütörtökön a bölcsőde átadásán.
A projekt keretében két új csoportszobát alakítottak ki a Perczel Mór utcai intézményben, amely huszonöt hellyel bővült. A polgármester azt mondta, a város régi adósságát törlesztette a bővítéssel, a kisgyermekes édesanyák így könnyebben vállalhatnak munkát.
A szekszárdi önkormányzat közleménye szerint az intézmény az elmúlt években teljes kihasználtsággal működött, ezért egyre több gyermek elhelyezését kellett elutasítani vagy várólistára tenni őket.
Rimai Rudolfné, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta: főként a tavaszi, nyári hónapokban fordult elő, hogy szeptemberig várni kellett a gyerekek elhelyezésére. Arra számítanak, hogy a gyed extra bevezetésével tovább nő az igény a bölcsődei ellátásra.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




