A sorsolások - ahogy a bizottságok valamennyi ülése - nyilvánosak, így azokon a média munkatársai és a jelöltek, illetve azok képviselői is részt vehetnek.
Azért hétfő délután 4 óra után kezdődnek a sorsolások, mert ez a határideje annak, hogy a jelöltek leadják az íveken gyűjtött, őket támogató aláírásokat. Akinek sikerül addig 500 érvényes aláírást összegyűjtenie, hivatalos jelöltté válik, és felkerülhet az adott egyéni választókerületi szavazólapra.
A korábbi választásokon a jelöltek még abc-sorrendben szerepeltek, az új törvény azonban - az esélyegyenlőség érvényesülése miatt - sorsolást ír elő. A jogszabály azonban nem határozza meg a sorsolás módját és szabályait, így akár kalapból is kihúzhatják a jelöltek nevét.
Ha több jelölt neve azonos egy szavazólapon, a nevük után zárójelben fel kell tüntetni a születési évüket. Ennek azonban csak a független jelölteknél van jelentősége, hiszen a pártok neve szerepel a nem független jelöltek neve után.
A szavazólapokon a jelöltek neve mellett a jelölőszervezetek logóját is fel kell tüntetni egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen.
Az országos listán szereplő pártok sorrendjéről a Nemzeti Választási Bizottság dönt kedden 16 óra után, ekkor jár le ugyanis a listaállítási határidő.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




