Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kampányhírek - összefoglaló

Mesterházy Attila Tiszaújvárosban járt kedden, Gyurcsány Ferenc a Fejér Megyei Művelődési Központ színháztermében kampányolt, a Jobbik Szlovákiában mutatta be választási programját. A Fidesz szóvivője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

Orbánnak mennie kell, mert olyan válságot idézett elő a gazdaságban, a társadalomban és a demokráciában, ami hosszá távon visszaveti Magyarországot

- mondta az Összefogás miniszterelnök-jelöltje kedden Tiszaújvárosban.

Mesterházy Attila a helyi sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő mintegy 600 hallgatója előtt a választás tétjéről kijelentette: ha van összefogás, van kormányváltás, és lesz esély mindenkinek a boldogulásra.

Az MSZP elnöke a választási fórumon a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról megemlékezve kifejtette: minden diktatúra áldozatai előtt fejet hajtanak, "az újkori diktatúráéi előtt is, amit itt látunk az országban, ahol parlamenti diktatúra van, ahol a többség visszaél kétharmados hatalmával".

Mesterházy Attila szerint "Orbán Viktor visszaélt a kétharmaddal, a saját barátainak, oligarcháinak a zsebét tömte", s új földbirtokos osztály akart kialakítani "tetőfedőkből, műkörmösökből".

A hatalom trükközik a számokkal, amikor arról beszél, hogy "Magyarország jobban teljesít", ugyanis - mint mondta, nincs valós, jelentős növekedés, nincs több valós munkahely, az államadósság ellen meghirdetett harcot pedig a miniszterelnök elveszítette.

Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje szégyennek nevezte, hogy az elmúlt négy évben többen hagyták el az országot, mint az 1956-os forradalom után.

Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselőt, az Összefogás képviselőjelöltjét bírálta a szekszárdi MSZP-iroda előtt tartott sajtótájékoztatón, kedden a Fidesz helyi elnöke. Horváth Kálmán - nem sokkal Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és Harangozó Tamás tájékoztatója előtt - arról beszélt, hogy Harangozó 2009. április és 2010. májusa között körülbelül hárommillió forintot keresett azzal, hogy mint "energetikai szakértő, az atomerőmű igazgatótanács tagjaként havonta 200-250 ezer forintot kapott a szakértelméért".

"A szekszárdi embereknek az ilyen típusú politikusokból elegük van" - mondta Horváth Kálmán a Bajnai és Harangozó ellen tüntető emberektől körülvéve, majd idézte az MSZP-s képviselő egy 2012-es, a paksi erőmű bővítését támogató nyilatkozatát.

"Ez a véleménye megváltozott. A képviselő pálfordulása azzal magyarázható, hogy megszűntek a pénzcsapok, a Józsa- és Harangozó-féle képviselők már nem talicskázhatják haza a pénzt a paksi atomerőműből" - fogalmazott a helyi fideszes politikus.

Harangozó Tamás, aki jelen volt Horváth Kálmán tájékoztatóján, erre reagálva azt mondta: a paksi atomerőmű igazgatótanácsának volt tagja a jelzett időben.

"Fontosnak tartom, hogy az atomerőmű vezető testületeiben helyben érdekelt emberek is részt vehessenek, és a helyi polgárok információhoz jussanak az atomerőműből, ezért nem látok kivetnivalót abban, hogy Paks fideszes polgármestere, Hajdú János nem másfél évig, mint én, hanem az elmúlt négy évben a paksi atomerőmű felügyelőbizottságának tagja" - jegyezte meg.

Magyarország helye Európában van: "mi nem Ukrajna, Kazahsztán, Tádzsikisztán irányába szeretnénk menni", hanem Szent István öröksége alapján nyugat felé - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke országjáró turnéjának keddi, székesfehérvári állomásán.

A Fejér Megyei Művelődési Központ színháztermében mintegy négyszázan, kivetítőn százan hallgatták Gyurcsány Ferencet, aki azt hangoztatta: nem földrajzi értelemben kell közeledni Európához, hanem az európai szabadság miatt. Mint mondta, a Nyugat üzenete a magyarságnak, hogy "a hatalom függ tőlünk, és nem mi függünk a hatalomtól". Hozzátette: ahol a nép szabad, ott az állam nem lehet szabad, ahol az állam szabad, ott a nép nem az. Orbán Viktor miniszterelnöknek azt üzente: növelje az emberek szabadságát és állítson korlátokat az állam terjeszkedése elé.

A pártelnök kiemelte: mindazok a tényezők, amik a siker kulcsai a világban, "ebben a kormányban végképp elvesztek". Szerinte az emberi elme ott hozza létre a legtöbb értéket, ahol az új út keresését támogatják és nem ott, ahol Trianon kérdése van napirenden az ország jövőjének alakítása helyett.

Gyurcsány Ferenc közölte: nem szentelhetnek fel minden hidat, szökőkutat, mert "a vallás a legszentebb magánügy". Szerinte Isten nélkül is találhat mindenki fogódzót, ezért kötelezné az államot, hogy ne támogassa az egyházakat és tartsa magát távol a hittől. "Mária országa helyett a magyar polgárok országára szavazok, mert olyan államot akarok, amely tiszteletben tartja mindenki hitét" - fogalmazott.

Mint mondta: a jobboldal szerint "csak az a jó magyar, aki úgy gondolkodik, mint ők". Az így gondolkodók "gyenge és szolga magyarokat akarnak, én erős és önálló magyarokra akarok országot építeni" - fogalmazott.

A pártelnök az oktatással kapcsolatban kiemelte: a jelenlegi kormány a gyerekekre egyfajta világlátást erőltet, miközben "ezerféleképpen lehet a világra rácsodálkozni". Mindenki maga dönthesse el, hogy látja a dolgokat, mert a világ így nem jobb lesz, hanem pusztulni fog - tette hozzá.

Megjegyezte: aki jó országot akar, nem szünteti meg a kéttannyelvű iskolákat. Szerinte "kevesebb megszállási emlékmű és több kéttannyelvű iskola kell, hogy angolul és németül beszéljenek a gyerekek".

Lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatón mutatta be választási programját a Jobbik a szlovákiai Dunaszerdahelyen kedden.

A Csallóköz központjának számító, jelentős többségében magyarok lakta Dunaszerdahely művelődési házában megrendezett sajtótájékoztatón Balczó Zoltán, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke, Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke, valamint Pallér Péter, a mozgalom felvidéki képviselőjelöltje szólalt fel.

Balczó Zoltán a programismertető kezdetén azt hangsúlyozta, hogy a párt képviselői nem csak a választási kampány időszakában járnak a határon túlra, mivel a kampánycéloknál fontosabbnak tartják "az élő kapcsolat" fenntartását a határon túli magyar közösségekkel.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai programját ismertetve rámutatott: olyan "megvalósítható nemzeti radikális" programmal készülnek a választásokra, amely három fő vállalás köré épül. Az első az, hogy a leendő kormányzatnak az eddiginél jóval erőteljesebb "kiállást" kellene tanúsítania a külhoni magyar közösségek mellett. Megjegyezte: az elmúlt néhány évben sok tekintetben értékesek voltak a Fidesz-kormány külhoni magyar közösséget érintő lépései, de néhány esetben "konfliktusokat nem keresve, határozottabban kellett volna kiállnia."

A Jobbik fontosnak tartaná a külhoni magyarság anyagi támogatási rendszerének megerősítését is. "Ma erre a célra a költségvetés egy ezrelékét költi Magyarország, a Jobbik ezt az arányt 2018-ig fél százalékra szeretné emelni" - mondta Szávay István. Hozzátette: az emelt összegből egyebek mellett a gyermekeiket magyar iskolákba írató szülők támogatását szeretnék emelni.

Orbán Viktor szovjet utódállammá, "közép-ázsiai Orbánisztánná" akarja tenni Magyarországot - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Félő, hogy a miniszterelnök Kelet és Nyugat érdekszféráinak ütköző zónájában vonja Magyarországot a paksi atomerőmű bővítéséről és az orosz államhitelről Oroszországgal kötött szerződéssel - tette hozzá.

Bajnai Gordon kijelentette, ha áprilisban nem lesz változás, akkor Magyarország olyan keleti útra térhet, ahonnan Ukrajna most menekül.

"Azt látjuk, hogy Ukrajnát korábbi vezetője megpróbálta tartósan Európától eltávolítani, gáz- és pénzügyi alku keretében Kelethez kötni, de az ukrán nép ezt nem fogadta el" - mondta.

Az Együtt-PM vezetője úgy fogalmazott, hogy Ukrajna Oroszországnak hűségesküt tett vezetői elmenekültek az országból, és most akut veszély, hogy az oroszok Ukrajna felé elzárják a gázcsapot. "Felelős magatartás-e az, hogy jelenleg a magyar állam által megvásárolt gáztározókban feleannyi gáz van biztonsági tartalékként, mint ami korábban szokásos volt? - tette fel a kérdést.

A politikus szerint a rezsicsökkentés érdekében "kipumpálták" az ország gáztartalékát a tározókból.

A paksi erőmű kapacitás-fenntartásáról kötött magyar-orosz megállapodásról azt mondta: a kormány ezzel a rezsiháborúban, az államadósság és az ország függetlenségéért vívott harcban is letette a fegyvert. Mint mondta, "kétszer annyiba fog kerülni az áram, mint amennyiért ma vesszük, háromezer milliárd forintot akarnak drága orosz hitelből finanszírozni, és most Orbán Viktor Moszkvában kér menedéket".Kötelező pályáztatáson, teljesítményértékelésen alapuló, stabil munkakörülményeket biztosító életpályamodellt ígér a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) a közigazgatásban dolgozóknak.

Ezt Szili Katalin, a szervezet elnöke, független országgyűlési képviselő közölte sajtótájékoztatója után az MTI-vel. Hangsúlyozta, hosszú idő óta egy a nemzetgazdaságot és az egyént egyaránt megkárosító, igazságtalan foglalkoztatási politikát alkalmaznak a közigazgatásban, amelynek része, hogy az üres közszolgálati álláshelyeket sok esetben nem hirdetik meg, a vezetők kinevezése pedig nincs gyakorlathoz, szakirányú diplomához kötve.

A KTI éppen ezért szakmaiságon nyugvó, kiszámítható és stabil életpályamodellt bevezetését javasolja - fogalmazott a volt házelnök, hangsúlyozva: a munkahely biztonsága, a garantált előmenetel kompenzálja a versenyszférához képest alacsonyabb fizetéseket.

A Fidesz eddigi legsikeresebb ajánlásgyűjtésének köszönhető a kormánypártok rekordgyors jelöltállítása - mondta Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint az illetékes választási bizottságok kedd délelőttre mind a 106 egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP jelöltjeit az áprilisi országgyűlési választásra, így a jelölőszervezetek közül elsőként a kormánypártok állítottak minden körzetben jelöltet.

"Ez a rekordgyors jelöltállítás annak köszönhető, hogy a Fidesz történetében is ez minden idők legsikeresebb aláírásgyűjtése" - reagált Zsigó Róbert, jelezve, folytatják az ajánlások gyűjtését, céljuk ugyanis, hogy a lehető legtöbb támogató aláírásuk jöjjön össze.

"Minden magyar állampolgárnak szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy kifejezze támogatását a Fidesz-KDNP-szövetség mellett" - mondta a szóvivő. Hozzátette, mindenki támogatását kérik a rezsicsökkentés folytatásához, a nyugdíjak megvédéséhez, a családok támogatásához és új munkahelyek teremtéséhez, vagyis hogy "közösen megvédjük az országot, a családokat az újabb Gyurcsány-korszaktól".

Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában megtiltotta a 98 százalékos különadó alkalmazását - mert alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközőnek találta a törvényi rendelkezést -, Zsigó Róbert azt mondta: megelőzték az Ab döntését, mert egy tavalyi törvénymódosítással az addigi 98-ról 75 százalékra csökkentették a közszférában kifizetett végkielégítéseket terhelő különadó mértékét.

A Fidesz minden esetben kiáll a fogyasztók érdekei mellett, ezért a korábbinál jóval szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályokat hozott. Zsigó Róbert szóvivő az intézkedések között említette az egyszerű számlaképet, a rezsipontok hálózatát, a társasházak szigorúbb felügyeletét és a mérőóra-leolvasás szabályainak módosítását.

Újabb két jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, a Zöld Mozgalom pártot és az Ukrán Országos Önkormányzatot.

Ezzel 84-re nőtt a nyilvántartásba vett jelölőszervezetek és így azok száma, amelyek indulhatnak az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson. A nyilvántartásba vett 84 jelölőszervezet között van immár az összes magyarországi nemzetiségi önkormányzat is.

Az a nemzetiségi önkormányzat, amely indulni akar a választáson (miután nyilvántartásba vetette magát az NVB-nél), március 4-ig gyűjtheti az országos lista állításához szükséges aláírásokat: a németeknek 31, a többi nemzetiségnek tíznél kevesebb ajánlást kell összegyűjteniük.

A horvátoknak kilenc, a romáknak hat, a szlovákoknak öt, a románoknak négy, a ruszinoknak három, a szerbeknek két, míg a bolgároknak, a görögöknek, a lengyeleknek, az örményeknek, a szlovéneknek és az ukránoknak egy-egy ajánlást kell szerezniük.

Az összegyűjtendő aláírások számát annak alapján határozta meg a Nemzeti Választási Iroda, hogy a választás előtti 48. napon, február 17-én az adott kisebbség névjegyzékében - az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal - hányan szerepeltek.

Ha egy országos nemzetiségi önkormányzat listát állít az országgyűlési választáson, de a leadott szavazatok kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy kedvezményes mandátumot szerezhessen, a nemzetiséget szószóló képviselheti az Országgyűlésben.

Az NVB kedden már nyilvántartásba is vette az első - az Országos Lengyel Önkormányzat által állított - nemzetiségi listát. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi lengyel nemzetiségnek szinte biztosan lesz szószólója az új Országgyűlésben, ehhez elegendő, ha legalább egy regisztrált lengyel nemzetiségi választó érvényes szavazatot ad le a listára április 6-án.Kedd este 7 óráig 275 jelöltet vettek nyilvántartásba az egyéni választókerületi választási bizottságok az áprilisi országgyűlési választásra, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) már három országos listát is nyilvántartásba vett - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.

A választási bizottságok a Fidesz-KDNP jelöltjei közül 106-ot vettek nyilvántartásba, ez azt jelenti, hogy az összes választókerületben indul kormánypárti jelölt. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP szövetség jelöltjei közül 81-et vettek nyilvántartásba, a Jobbiknak 54, az LMP-nek 9, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek és az Új Magyarország Pártnak 5-5 hivatalos jelöltje van.

A Munkáspártnak 4, a Haza Nem Eladó Mozgalom Pártnak 3, Seres Mária Szövetségeseinek 2, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártnak, a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Pártnak, a Magyar Cselekvő Pártnak, a Magyarországi Cigánypártnak és az Új Dimenzió Pártnak 1-1 jelöltje van nyilvántartásba véve.

Kedd estig 509 jelöltet jelentettek be, köztük van a 275 már nyilvántartásba vett jelölt, a többiekről a bizottságok még nem döntöttek.

Az NVB kedd estig három országos listát vett nyilvántartásba vett: a Fidesz-KDNP közös listáját, a MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös listáját, valamint az Országos Lengyel Önkormányzat listáját.

Az országos listák bejelentésének határideje március 4., 16 óra.

Az egyéni választókerületekben azok a jelöltek indulhatnak, akik összegyűjtöttek 500 érvényes ajánlást, a jelölteket az összegyűjtött ajánlásokkal március 3-án 16 óráig lehet bejelenteni a választási bizottságoknál.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×