Zeitler Ádám, az Intézet társalapítója az InfoRádióban elmondta: a diákok válaszaiból kiderült, hogy többségük kifejezetten jól érzi magát odakint, és elégedett mind a tanulmányok minőségével, mind a társasági élettel.
A brit topegyetemeken tanuló magyar fiatalok a motivációk között szinte mindannyian megemlítették a tanulmányok minőségét, úgy gondolták, hogy a legjobb brit egyetemeken szerzett diploma birtokában több munkalehetőségük adódik majd.
Zeitler Ádám szerint a diákok világra nyitottságát jelzi, hogy több mint kétharmadukban ott munkálkodott a kalandvágy, illetve az igény a nyelvi készségek fejlesztésére, amikor a külföldi egyetemet választották.
Tudatosságukat mutatja, hogy sokuknak szempont volt a diákközpontú egyetemi oktatás, minden negyedik diák döntését befolyásolta a brit típusú diákhitel lehetősége - tette hozzá a Milestone Intézet a társalapítója.
A felmérés kérdéseire adott összes válaszból az derült ki, hogy a diákok 95 százaléka teljesen elégedett vagy elégedett az igénybe vett egyetemi szolgáltatásokkal. Elégedetlennek senki nem mondta magát.
Megkérdezték a diákokat, hogy mennyire tartottak a nyelvi, a beilleszkedési és a tanulmányi nehézségektől, mielőtt megkezdték volna egyetemi tanulmányaikat, illetve a kutatás készítői rákérdeztek arra is, hogy ezek a félelmek beigazolódtak-e.
Zeitler Ádám elmondta: a válaszokból kiderült, hogy bár a kiutazás előtt a diákok majdnem fele tartott attól, hogy nem fogja elég jól érteni a tananyagot, azt már csak negyedük mondta, hogy ténylegesen szembesült is ezzel. A tanulók 76%-a csak alig vagy egyáltalán nem küzd nyelvi gondokkal.
Hasonlóan alakultak a válaszok, amikor azt kérdezték, kiutazásuk előtt hányan aggódtak a beilleszkedés és az egyetemi tanulmányok miatt és a várakozásaikhoz képest mivel szembesültek.
A beilleszkedéstől a diákok harmada tartott előzetesen, de kevesebben vannak azok, akiknek ez ténylegesen is nehézséget jelent - magyarázta a Milestone Intézet társalapítója. Az egyetemi tanulmányok miatt többen aggódtak "látatlanban", de az első év megkezdése után már csak fele annyian mondják, hogy nehézségeik vannak ezen a területen.
Hanganyag: Németh Zoltán




