Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A török elnök hivatalos budapesti programja

Hétfőn kezdődik Abdullah Gül magyarországi látogatásának hivatalos programja, a török államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezett vasárnap három napra a fővárosba.

A török köztársasági elnök - akit a látogatásra felesége, Hayrünnisa Gül is elkísér - megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén, majd vendéglátójával a Sándor-palotában tárgyal.

Abdullah Gül ezután Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével folytat megbeszélést, majd üzleti fórumon vesz részt.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő tavaly februári budapesti látogatásán azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, és ehhez jó alap, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés.

Decemberben Orbán Viktor miniszterelnök népes politikai-üzleti delegáció kíséretében tett kétnapos hivatalos látogatást Törökországban. Recep Tayyip Erdogan a magyar kormányfő látogatásán jelentette be, hogy Törökország megszünteti a magyar állampolgárok vízumkötelezettségét.

Február 9-től a turisztikai célból utazó magyar állampolgárok vízum nélkül léphetnek be Törökországba.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×