Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A II. kerület is csatlakozik az egészséges iskolabüfé programhoz

A II. kerületi önkormányzat csatlakozik az egészséges iskolabüfé programhoz, amelynek első lépéseként versenyt hirdetnek a beszállítóknak - mondta el Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn a program nyitórendezvényén.

A polgármester felidézte, a kerület már eddig is sokat tett azért, hogy segítséget nyújtson az egészséges életmód kialakításához, különböző programokat indítottak ennek jegyében, valamint három sportcentrum és több műfüves pálya áll a mozogni vágyók rendelkezésére.

Láng Zsolt tájékoztatása szerint a kerületi bölcsődékben elindult a Mintamenza program, most pedig az iskolabüfék kínálatát szeretnék egészségesebbé tenni, hiszen fontos, hogy már gyermekkorban kialakuljon az igény a kevésbé káros élelmiszerek fogyasztására.

A program indításaként három kategóriában hirdettek versenyt, az egyik a kerületben iskolabüfét üzemeltető vállalkozásoknak szól, a másik kettőre a diákok ötleteit várják.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, a népegészségügyi adó bevezetésével 25 százalékkal csökkent az egészségkárosító összetevőket tartalmazó termékek forgalma. Emlékeztetett arra a rendeletre is, amely megszabja, hogy milyen típusú italokat és ételeket árusíthatnak az iskolákban. Az óvoda- és iskolatej, vagy az iskolagyümölcs programban több százezer gyerek vett és vehet részt - jelezte.

Varga Mihály kiemelte, ez utóbbi két programra - amelyet folytatni szeretnének - évi 1,7, illetve 1,5 milliárd forintot fordít a kormány.

A miniszter hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy lehetőleg helyi termelőket vonjanak be az iskolai étkeztetésbe, ezért különdíjat kap az a büfé, amely a magyar alapanyagokat és termelők termékeit preferálja ételei elkészítésekor.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×