Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktorral szemben a DK

Négy, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.

Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

"Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált" - mondta. A kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra - folytatta. Hozzátette: "és akkor még nem említem" azokat a vagyonelemeket, amelyek "minden feltételezés szerint" nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de "okkal feltételezzük", hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×