A Simon Gáborral kapcsolatos hírek miatt nincs szükség külön egyeztetésekre az Együtt - PM és a Magyar Szocialista Párt között, a szocialisták megfelelően kezelték az ügyet - mondta Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM vezetője szerint sok választó nem ismeri még a baloldali Összefogást, ezért a most kezdődő kampány egyik feladata az lesz, hogy eljussanak mindenkihez. Bajnai Gordon az InfoRádió Aréna című műsorában az Ipsos közvélemény-kutatásával összefüggésben beszélt erről. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a baloldali szövetség mindössze 1 százalékkal tudta növelni támogatottságát, miközben a Fidesz és a Jobbik erőteljesebben.
Az ellenzéki politikus úgy vélte: más kutatásokhoz hasonlóan most is sokan nem válaszoltak vagy nem árulták el pártpreferenciájukat. Bajnai Gordon jó döntésnek tartja a baloldali összefogás létrehozását, mert a felmérések alapján a választópolgárok többsége kormányváltást akar, de szerinte eddig nem volt olyan platform, amely a Fidesz kihívója lehet. Hozzátette: ehhez meg kell szólítani a bizonytalan szavazókat is.
Bajnai Gordon - szavai szerint - egyelőre nem foglakozik azzal, hogy mi lesz az országgyűlési választások után, jelenleg csak az április 6-i voksolásokra készülnek. Kiemelte, hogy az Összefogást az országgyűlési választásokra alakították meg, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon külön indulnak.
Közben véglegesítették az Összefogás pártjainak országos listáját. A szereplők nevei nem hoztak meglepetést. A párok közötti sorrendet és a megállapodásnak megfelelő helyeket már korábban ismertették, sőt, az MSZP és a DK már hetekkel ezelőtt bemutatta saját részlistáját, az Együtt-PM azonban a héten hozta meg döntését. Az első helyen az Összefogás pártjainak megállapodásakor közöltek szerint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerepel, őt Bajnai Gordon, az Együtt vezetője követi, a harmadik Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció első embere, a negyedik Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) vezetője, akit Szabó Tímea követ a Párbeszéd Magyarországért jelöltjeként.
A következő 10 helyen szocialista politikusok szerepelnek: Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti elnök és kampányfőnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Hiller István volt oktatási miniszter, Kunhalmi Ágnes elnökségi tag, Velez Árpád pártigazgató és Szakács László, Mesterházy Attila kabinetfőnöke.
A 200-as listán nem szerepel az egyéni választókerületi jelöltként induló Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnök, a X. kerületben ringbe szálló MSZP-s Burány Sándor volt miniszter és Göndör István, aki jelenleg a szocialista frakció tagja, de Nagykanizsán az Együtt-PM jelöltje. A listán összesen 37 hölgy kapott helyet, de nincs köztük például Lendvai Ildikó korábbi frakcióvezető, pártelnök vagy Lamperth Mónika, aki többször miniszterként is dolgozott. Nincs a listán a szocialisták másik korábbi elnöke, a volt külügyminiszter Kovács László sem.
Az első 60 helyen 42 szocialista, 9 Együtt-PM, 6 DK és 3 liberális jelölt található. Az Együtt-PM meglepetésembere Pápa Levente közgazdász, az OTP elemzője.
Bár az MSZP hónapokkal ezelőtt elfogadott listáján még szerepelt Simon Gábor egykori elnökhelyettes, az Összefogás 200-as jelöltjei közé már nem került fel, hiszen miután kiderült, hogy be nem vallott több százmilliós vagyont tart osztrák bankszámlán, lemondott párttisztségeiről és a pártból is kilépett.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint.
Hanganyag: Exterde Tibor




