Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Négy százalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány - a nap hírei

Vizsgálhatja az Európai Bíróság az árfolyamrés kikötésének tisztességtelenségét. Ma sem ment el a mentelmi bizottság ülésére az MSZP-s Simon Gábor.

2016-ra 4 százalékos gazdasági növekedést tűz ki célul a magyar kormány - jelentette ki a Pekingben tárgyaló miniszterelnök. Orbán Viktor a kínai-magyar üzleti fórumon hangsúlyozta: Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat. A nagy infrastrukturális beruházások megvalósítását, például a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését szorgalmazta a kínai kormányfő az Orbán Viktorral tartott megbeszélésén.

Vizsgálhatja az Európai Bíróság, hogy tisztességesek-e a devizahitel-szerződések árfolyamrésre vonatkozó pontjai - ez a véleménye a bíróság főtanácsnokának. Az indítvány csupán iránymutatásul szolgál, nem köti az Európai Bíróságot és a Kúriát sem. A főtanácsnok feladata az, hogy pártatlanul eljárva jogi megoldási javaslatot terjesszen elő az ügyben, amelyben az Európai Bíróság bírái ezután kezdik meg a tanácskozást.

Együttműködési megállapodást köt Bokros Lajossal, a Horn-kormány pénzügyminiszterével, az MDF európai parlamenti képviselőjével a baloldali Összefogás. Ezt az InfoRádió Aréna című műsorában jelentette be az Együtt-PM vezetője. Bajnai Gordon jó döntésnek tartja a baloldali összefogás létrehozását, mert a felmérések alapján a választópolgárok többsége kormányváltást akar, de szerinte eddig nem volt olyan platform, amely a Fidesz kihívója lehet. Hozzátette: ehhez meg kell szólítani a bizonytalan szavazókat is.

Véglegesítette parlamenti választási listáját a baloldali összefogás. A kétszáz nevet tartalmazó névsort Mesterházy Attila MSZP-elnök vezeti, őt követi Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Mögöttük tíz szocialista politikus következik. Az első húszban kapott helyet Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke és Molnár Csaba DK-alelnök is.

Szerdán sem jelent meg az Országgyűlés mentelmi bizottsága előtt az MSZP-s Simon Gábor. A politikus levélben tudatta a testület elnökével, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Ha ez megtörténik, a bizottság már nem vizsgálhatja Simon Gábor vagyongyarapodását. A testület szerint a szocialista politikus szándékosan közölt valótlan adatokat a vagyonnyilatkozatában, amelyben nem tüntette fel az ausztriai bankszámláján lévő 240 millió forintnak megfelelő összeget.

A pontatlanul kitöltött regisztrációs kérelmeket is elfogadja a Nemzeti Választási Iroda a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároktól. A választási eljárásról szóló törvény decemberi módosítása szerint nem lehet elutasítani a határon túliak névjegyzékbe vételi kérelmét például helyesírási eltérések miatt, ha kétséget kizáróan megállapítható a választópolgár személyazonossága. A választási iroda adatai szerint eddig csaknem 142 ezer határon túli magyar regisztrált a voksolásra és 122 ezret már nyilvántartásba is vettek.

A kormány 280 millió forinttal közvetlenül is támogatja a budapesti vízilabda Európa-bajnokságot. Ezt az összeget a verseny marketingjogaiért állami garanciavállalással kifizetett 1 millió euró felett adja az állam. Simicskó István sportért is felelős államtitkár az InfoRádiónak hangsúlyozta: az öt hónap múlva kezdődő margitszigeti rendezvény újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország méltó gazdája lehet világversenyeknek.

Lemondott az Országos Széchényi Könyvtár megbízott főigazgatója. Szemerei Péter személyes okokra hivatkozva kérte távozását, amit az emberi erőforrások minisztere elfogadott.

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon. Az előző héthez képest csaknem 20 százalékkal emelkedett a betegek száma - mondta el az InfoRádiónak az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa. Molnár Zsuzsanna hozzátette: országszerte összesen 17.100 beteg kereste fel orvosát. Az érintettek között továbbra is sok a gyermek és a fiatal felnőtt.

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú, felmentő ítéletet az úgynevezett tábornok-perben, és új eljárást rendelt a Fővárosi Ítélőtábla. Az ügyészség szerint honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy erre pályázó cégektől. A 17 vádlott között van Fapál László volt államtitkár, volt tábornokok és ezredesek is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×