A figyelőszolgálatra kijelölt orvosok január 27. és február 2. között 12 százalékkal több beteget regisztráltak, mint a 4. héten. Az országban mintegy 14 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek csaknem negyede (23,7 százalék) gyermek, több mint 40 százalékuk 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek aránya csaknem 27 százalék, míg a 60 éven felüliek aránya több mint 9 százalék volt.
Az 5. héten a fővárosban és 14 megyében emelkedett, három megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest) nem változott, és két megyében (Bács-Kiskun, Heves) csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteget a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér megyében, a legkevesebbet Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Csongrád megyében regisztrálták.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az 5. héten négy jelentés érkezett. A járványok egy bölcsödét (Győr-Moson-Sopron megye), két óvodát (Fejér megye) és egy általános iskolát (Hajdú-Bihar) érintettek.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentésében azt írta, hogy Portugália, Spanyolország és Anglia mellett már Bulgária és Görögország is kiterjedt influenzajárványról számolt be.
Orbán Viktor szóvivője és Toroczkai László is reagált Magyar Péter paksi meghívására





