Az utóbbi hónapokban Bajnai Gordon már nem élvezi a baloldali értelmiség bizalmát, amelyet most újra Gyurcsány Ferenc kapott meg az ellenzéki oldalon - mondta Wéber Attila szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
Wéber Attila arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenccel korábban is többen szimpatizáltak, ez most tovább erősödött. Fodor Gábor szerepét az ellenzéki összefogásban a fóti választásokon mutatott szereplés határozhatta meg - mondta a szociológus.
Wéber Attila hangsúlyozta, hogy a liberálisokra szüksége lehet a baloldali ellenzéknek. A kormányoldalnak is kihívás lehet a felkészülés az ellenzéki összefogásra való felkészülés és kommunikáció - mondta a szociológus, aki hozzátette: a kampányban főként Gyurcsány Ferenc lesz a kormánypártok célpontja.
A szociológus szerint a Lehet Más a Politika az elmúlt években folyamatosan gyengült, amely kihatással lehet a parlamenti küszöb elérésekor.
Wéber Attila kiemelte, hogy a mérések szerint a Jobbik támogatottsága nem változott jelentősen, ezért az utóbbi hónapokban módosult a párt arculata.
A szociológus hozzátette: a Jobbik esélyei miatt újdonság a magyar politikában, hogy egy radikális jobboldali párt egymás után kétszer is bejuthat a Parlamentbe.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Hlavay Richárd





