Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.05
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Köves Slomó: fontos szembenézni a múlttal

Nehéz, de szükséges a szembenézés a múlttal a holokauszt emlékévben is, az egész társadalomnak fontos, hogy beszéljenek arról, milyen felelőssége volt a magyar államnak a történtekben - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija keddi sajtótájékoztatóján.

Köves Slomó kiemelte: nem lehet megmásítani a történelmi tényeket, és az állam korabeli felelősségének vizsgálatából nem lehet szaktörténészi kérdést csinálni, mert azzal "elnéznének a lényeg mellett". Hozzáfűzte: hiteles embereknek kell vezetniük azt a párbeszédet, amely a múlttal foglalkozik.

Bár a zsidóknak fájdalmas megtapasztalni, hogy vannak olyan véleményformálók, akik az emlékezéssel párhuzamosan "a jeleit adják egyfajta történelemmaszatolásnak", a szembenézés elsősorban nem a zsidóknak fontos, hanem az egész társadalomnak - vélekedett. Úgy látja, ha a holokausztról beszélnek, ki kell térni a magyarok és zsidók keveset emlegetett ezeréves együttélésére is, amely megelőzte a holokausztot. Hozzátette: szükség lenne egy olyan intézményre, amely ennek az együttélésnek is emléket állít.

Mint mondta, kérdéses, milyen hatással lenne a magyarországi antiszemitizmusra, ha bojkottálnák a holokauszt emlékévet. Van egy pont, amikor valamit bojkottálni kell, de ebben az esetben még nem érkezett el ez a pont - közölte.

Kérdésre elmondta: nem támogatják a Szabadság téri emlékmű felállítását, mert problematikus, ha azt az üzenetet közvetíti, hogy a magyar államnak nem volt felelőssége 1944 után.

Köves Slomó hangsúlyozta: az emlékév nemcsak azért fontos, mert idén a holokauszt kerek évfordulója van, hanem azért is, mert ez az évforduló korszakváltó pont az emlékezésben. Az idei ugyanis az utolsó kerek évforduló, amikor a holokauszt túlélői még nagy számban élnek.

Magyarországon a holokausztnak 7764 túlélője él, közülük több mint négyezren 80 évnél idősebbek - magyarázta, hozzátéve: nyilvánvalóan a 80. évfordulón közülük sokan nem lesznek velünk.

Úgy vélte, nem lehet megfeledkezni a túlélőkről, azokról az értékekről, amelyet a tapasztalataik, az emlékeik jelentenek. Az utóbbi években az emlékezésben a hangsúly átkerült a személyes vallomásokra, mivel a személyes élményt, kapcsolatot nem lehet mással pótolni - közölte. Ezért a túlélőknek olyan platformot kell biztosítani, ahol lehetőségük nyílik a történetük megosztására, hiszen az a leghitelesebb, ha azokat az embereket is bevonják az emlékezésbe, akik személyesen megélték borzalmakat.

Köves Slomó szerint a túlélőkkel szemben fokozott morális felelőssége is van az országnak, mindenképpen javítani kell az életkörülményeiken.

Arra is kitért, hogy Magyarország az egyetlen európai ország, ahol az olyan túlélők számottevő közössége él, akik a holokauszt után visszatértek hazájukba, mert továbbra is itt képzelték el a jövőjüket. Ez hatalmas érték, de megnehezíti a szembenézést - vélte.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×