Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
313.96
bux:
150464.01
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Távozik az LMP-ből Vágó Gábor

Kilép az LMP-ből és nem indul a tavaszi választáson Vágó Gábor, parlamenti mandátumát azonban a fennmaradó időre megtartja. A politikus azután döntött így, hogy a párt országos választmánya a hétvégén nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az országos lista első harminc helyére sem. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ugyanakkor közölte: Vágó Gábor alapvetően nem belső harc áldozata.

Vágó Gábor a vs.hu portálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: elege lett, mert szerinte "a kisstílű hatalmi harcok előhozzák a rossz embert a politikusból: először csak manipulálsz, aztán hazudozol is, majd azok ellen fordulsz, akikkel korábban együtt küzdöttél".

Szavai szerint "igazán nem esett jól" számára, hogy az LMP országos választmánya a hétvégén nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az országos lista első harminc helyére sem. Kifejtette: bár a szombati ülésén a kongresszus kétharmada támogatta egyéni jelöltségét, az országos választmány többsége mégis úgy döntött, nem támogatja indulását. A 13 tagú választmányból öten mellette álltak - köztük a két társelnök is - , egy tag nemmel szavazott, hárman pedig tartózkodtak, egy szavazat érvénytelen volt. Két választmányi tag kivonult a szavazásról, egyikük pedig nem vett részt az ülésen, így nem kapta meg a jelöléséhez szükséges 7 támogató szavazatot.

Vágó Gábor azt mondta: azt látta, hogy ugyanaz a rövid távú önzés vezérli az LMP választmányának egyes tagjait, mint ami a teljes politikai osztályra is jellemző.

Úgy véli, lehet más a politika, de ahhoz az LMP-nek másképp kell politizálnia.

Elmondta, a következő három hónapban minden energiáját az adócsalásbotrány felgöngyölítésére fogja fordítani. Bízik benne, hogy valóban létrejön az a vizsgálóbizottság, amely az ügy részleteit vizsgálja majd ki, s ezen testület munkájában csak úgy tud részt venni, ha az LMP-frakció tagja marad - jelezte.

Az LMP hétvégi kongresszusán döntöttek a párt képviselőjelöltjeinek túlnyomó részéről, és határoztak arról, hogy a már megerősített jelöltek közül kik kerülhetnek az országos lista első 30 helyére. Az ellenzéki párt hétfői közleményében még azt írta: a párt jelöltállítási szabályzata szerint Vágó Gábor még felkerülhet az országos listára, erről - külön eljárás szerint - a január végi kongresszus hozhat végső döntést.

Az LMP jelenlegi, hétfős frakciójából nem indul újra Ertsey Katalin sem, aki már korábban döntött erről.

Schiffer András véleménye szerint azonban az LMP-ből való kilépését kedden bejelentő Vágó Gábor "alapvetően nem egy belső harcnak lett az áldozata", ő a döntés okát inkább abban látja, hogy a képviselő az utóbbi hónapokat "maximálisan kiégve csinálta végig".

Az LMP parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, mindannyiunkat megdöbbentette Vágó Gábor kilépésről szóló bejelentése, amely a vs.hu-n jelent meg.

Schiffer András elmondta, legutóbb hétfőn délben beszéltek egymással, de akkor még nem látta jelét annak, hogy a képviselő erre készül. "Annak viszont láttam nyomát, ami gyakorlatilag az interjújából is visszaköszön, hogy az utóbbi hónapokat maximálisan kiégve csinálta végig" - jelentette ki, hozzátéve: ez utóbbit emberileg megérti és ugyanúgy sajnálja, mint azt, hogy Vágó Gábor erre a döntésre jutott.

Az LMP társelnöke a képviselő "kiégésének" tudja be, hogy az utóbbi időben "gyakran megfontolatlan és felelőtlen húzásokat" tett. Schiffer András ezeket nem kívánta részletezni, de példaként hozta, hogy Vágó Gábor a párt hétvégi kongresszusáig nem töltötte fel az erre szolgáló felületre az egyéni választókerületben való indulásához szükséges adatokat.

Kijelentette: a képviselő "alapvetően nem egy belső harcnak lett az áldozata". Meglátása alapján Vágó Gábor "folyamatos dilemmában volt" az ügyben, hogy pártpolitikus akar-e maradni. Schiffer András - mint mondta - reménykedik abban, hogy a ciklusból hátralévő hónapokban sikerül együttműködniük.

Vágó Gábor a vs.hu-n megjelent interjúban egyebek mellett elmondta, nem esett jól neki, hogy az LMP országos választmánya a hétvégén nem támogatta egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhetett fel az LMP országos listájának első harminc helyére sem. Arról is beszélt, hogy meglátása szerint "ugyanaz a rövid távú önzés vezérli az LMP választmányának egyes tagjait, mint ami a teljes politikai osztályra is jellemző", a politikai kaszt ma "azzal van elfoglalva, hogy jó helyre rakja a valagát, és nem azzal, hogy az adófizetők érdekeit érvényesítse".

Az LMP frakciójának tagjai a kezdet kezdetén jelezték, hogy nem önmagában a politikusi székért vannak bent a parlamentben, viszont ez a küldetés könnyen vezet illúzióvesztésekhez - reagált Schiffer András a képviselő LMP-t kritizáló szavaira.
.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×