Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
313.96
bux:
150464.01
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ellenzéki egyeztetés - Fidesz: az országnak nincs ideje a bukott baloldal játszmáira

Magyarországnak nincs többé vesztegetni való ideje a bukott baloldal hatalmi játszmáira - kommentálta az ellenzéki egyeztetésről szóló hétfői nyilatkozatokat Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon hétfő reggel azt mondta, ki kell bővíteni a "kormányváltó szövetség" megállapodását, Mesterházy Attila MSZP-elnök pedig a szocialista párt és az Együtt-PM megállapodásának újraírását szorgalmazta, hozzátéve: elemezni kell azt a helyzetet is, hogy már hasonló a támogatottsága az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak (DK). Gyurcsány Ferenc DK-elnök minderre reagálva azt közölte: pártja kész tárgyalni az ellenzéki összefogásról.

Összeállt ugyanaz a bukott baloldal, amely egyszer már tönkretette az országot - kommentálta az ellenzéki politikusok szavait a Fidesz szóvivője, aki szerint a személyes hatalmi ambíciók mindent felülírtak a baloldalon. "Hatalmat akar ugyanaz a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai-tengely, amely egyszer már bebizonyította, alkalmatlan az ország vezetésére" - fogalmazott.

Zsigó Róbert szavai szerint ma ugyanazok vannak együtt, akik egyszer már eladósították Magyarországot, akik munkanélküliséget, gazdasági zuhanást, pénzügyi és politikai instabilitást hoztak az országra és megszorításokat a családokra.

A baloldal "fájni fog-programjában" ma is benne van a radikális adóemelés - "akár 40 százalékos adókulccsal" -, a családi adórendszer és a rezsicsökkentés eltörlése, a minimálbér csökkentése vagy teljes eltörlése, valamint a bankadó csökkentése, helyette pedig megszorítások bevezetése - mondta.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, Magyarországnak nincs többé elvesztegetni való ideje "a bukott baloldal hatalmi játszmáira", "talpra álltunk, és nem hagyjuk, hogy ugyanazok visszarántsák a magyarokat ugyanoda, ahol 2010 előtt az ország volt".

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×