Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.9
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Adócsalási vád - Fidesz: az ügyészség dolga az igazság kiderítése

A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik - közölte a kormánypárt szóvivője.

Zsigó Róbert a szocialista Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az MSZP-s politikus Orbán Viktor "Waterloojának" nevezte az adócsalási botrányt. Józsa István szerint a miniszterelnök "rendszeresen hárít", ami azt igazolja, hogy érintett lehet az ügy elleplezésében.

A Fidesz szóvivője Budapesten, újságírók előtt azt mondta: ideje lenne, ha az MSZP is megértené a demokrácia játékszabályait, és azt, hogy "nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre-kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé".

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársa, Horváth András által megfogalmazott adócsalási vádak ügyében is az ügyészségre tartozik az igazság kiderítése - erősítette meg a kormánypárt álláspontját Zsigó Róbert, aki szerint, ha az ügyészség arra jut, hogy "valamiféle disznóság történt", akkor utána kell levonni a politikai következtetéseket is. Kijelentette, hogy az adócsalóknak a rács mögött van a helyük.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×