Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.57
bux:
121674.33
2026. január 16. péntek Gusztáv

A tányéron marad az egészséges ebéd

Vegyes a fogadtatása az egészségesebb ételek bevezetésének az iskolai menzákon - számolt be a Magyar Közétkeztetők Szövetségének elnöke az InfoRádiónak.

Tettinger Antal szerint az "egészséges táplálkozásra való nevelés fokozatos bevezetése lenne indokolt, a bölcsödéseknél elkezdve, az óvodásoknál és az iskolásoknál." A szakértő úgy véli, bizonyos ételféleségeket - amelyek ugyan egészségesek - nem fogyasztanak el a gyerekek, ha hirtelen kerül az asztalukra.

Kísérleti jelleggel már néhány oktatási intézményben, csökkentett só-, cukor-, liszt- és zsírtartalmú ételeket kínáltak a gyerekeknek. Lapértesülés szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelettervezetében tiltólistára kerül többek között a cukor, a zsíros tej, a hagyományos só, a kenőmájas, a rántott hús és a csokis piskóta is. Ugyanakkor megemelik a zöldségek és a gyümölcsök adagját.

A szakértő egyetért azzal, hogy vissza kell szorítani az úgynevezett "három fehér port" a lisztet, a cukrot és a sót illetve a zsírt az élelmiszerekben, hiszen köztudott, hogy a lakosság egészségi állapotának az egyik legmeghatározóbb kockázati tényezője a táplálkozás, megfelelő élelmiszerekkel viszont nagyon sok betegség megelőzhető. A rántott hús is felkerülhet az étlapra, ha egészségesen, minimális olajjal van elkészítve - hangsúlyozta a Magyar Közétkeztetők Szövetségének elnöke. Az is fontos a szakember szerint, hogy egy-egy étel milyen gyakran kap helyet a kínálatban, a rendelet ezt is meghatározza majd.

A szövetséget is azért hozták létre, hogy a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi EMI -rendelettel kapcsolatban hangot tudjanak adni a véleményüknek. Több észrevételüket meghallgatták és azok be is kerültek a rendelet-tervezetbe.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×