Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
315.1
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Időzített bomba a 3-as metró?

A Metróért Egyesület elnöke szerint a 3-as metróvonalon használt szerelvények egy teljes műszakban nem alkalmasak zavartalan közlekedésre, ráadásul a viszonylat üzemben tartása kockázatos. Bíró Endre azután nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy egy névtelenséget kérő metróvezető az Indexnek levelet írt arról, hogy az észak-déli metró lassan életveszélyessé válik.

A 3-as metró vonalán futó járművek egy lekopott technológiát és konstrukciót képviselnek - fogalmazott a Metróért Egyesület elnöke. Úgy véli: a fejlett világban már sehol nincs forgalomban olyan szerelvény, amelyeknél a vontatómotorok teljesítményét ellenállások kiiktatásával - beiktatásával szabályozzák. "Ez már egy elavult technológia, tele konstrukciós hibákkal"- tette hozzá Bíró Endre. Ráadásul a karbantartás sem a legmagasabb színvonalon történik. A szakértő elmondta, hogy az utóbbi évtizedekben az a gyakorlat alakult ki, hogy egészen addig használnak egy alkatrészt, amíg az el nem romlik, és csak ezután cserélik ki.

A Metróért Egyesület elnöke egyetért a levélíró metróvezetővel abban, hogy a járművek olajsárral való szennyezettsége is hozzájárul ahhoz, hogy akár egy ívhúzástól, izzástól is füstölni vagy akár égni is kezdenek a kocsik. Bíró Endre ugyanakkor elmondta: nem felelőtlenségből nem történik meg metróalagút vizes mosása, hanem azért, mert az ott lévő berendezések egy része is olyan gyenge műszaki állapotban van, hogy egy vizes mosás után másnap már nem működnének.

A Metróért Egyesület elnöke azt túlzásnak tartja, hogy 3-as metró egy időzített bomba. Bíró Endre szerint ugyanis a biztonságért felelős szakemberek a fennálló állapotok miatt kiélezetten odafigyelnek akár a legkisebb égett szagra, füstölésre is és megteszik a szükséges lépéseket.

Azzal viszont az egyesület elnöke mindenképpen egyetért, hogy egyre nagyobb rizikót jelent a 3-as metróvonal ilyen színvonalon történő üzemeltetése. A szakértő úgy fogalmazott: "metróüzemben nem szokás vállalni ilyen kockázatot."

Hozzátette: az észak-déli vonalon közlekedő járművek - egyrészt az utasbiztonság, másrészt a közlekedés működésének biztonsága szempontjából - nem alkalmasak a mindennapos használatra. "Nincs rá garancia, hogy reggel 4 óra 20 perc és este 23 óra 50 perc között számolni lehet a stabil metróközlekedéssel."

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×