Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
314.76
bux:
150392.87
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Martonyi: nem jogellenes az autonómiaigény

Sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn az MTI-nek azt mondta: Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a bukaresti kormány a székelység autonómiaigényére. A román kormányfő ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a vasárnapi Székelyek nagy menetelésén a szervezők becslése szerint 120 ezer, a hatóságok állítása szerint 15 ezer résztvevő követelte Székelyföld területi autonómiáját, és tiltakozott Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen.

Martonyi János felidézte: a román alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Ezt azonban egyáltalán nem kérdőjelezné meg, ha olyan helyi önigazgatási, önrendelkezési formációk, autonómiák jönnének létre, amelyek egyébként az állam egységét nem érintik - tette hozzá. Úgy fogalmazott: "szó sincs arról, hogy Románia közepén valamiféle elkülönülő enklávé jönne létre."

Hozzáfűzte, ha egy közösség nagy többsége valamiféle önigazgatási, önrendelkezési autonómiaformát igényel, akkor demokratikus alapelv, hogy ezt a többség komolyan veszi, és tárgyalásokat kezd ennek az önrendelkezési formának a konkrét megvalósításáról.

A tárcavezető a vasárnapi demonstráció másik fő témájára utalva arra hívta fel a figyelmet: azt viszont kimondják nemzetközi, illetve európai normák, hogy nem szabad olyan területi beosztást meghatározni, amely az adott területen élő kisebbséget hátrányosan érinti, adott esetben a kisebbség létszámának a csökkenéséhez vezet.

Márpedig azok a regionális elképzelések, amelyek megjelentek Romániában, "nagyon sajnálatos módon arra utalnak, hogy egy olyan területi módosítás következne be, ami igenis hátrányosan érintené éppen azt a közösséget, amelyiknek a nagy többsége, mint látjuk és láttuk, valamiféle autonómiaformának a megvalósítását tartaná demokratikus megoldásnak" - mutatott rá a külügyminiszter.

Hozzátette: a magyar kormány ebben az ügyben továbbra is - az alaptörvény értelmében - felelősséget vállal a határon túli magyar közösségekért, és természetesen támogatja törekvéseiket, igényeiket.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×