Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
314.76
bux:
150392.87
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Gyurcsány: lesz megállapodás

Gyurcsány Ferenc szerint létrejön a megállapodás arról, hogy az egyéni választókerületekben egy közös baloldali jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. A DK elnöke a TV2 Mokka című műsorában beszélt erről szerda reggel.

Mint mondta, nagy tétekben merne fogadni arra, hogy legkésőbb a választások előtti hetekre, legalább az egyéni választókerületek esetében megállapodnak, hogy kölcsönös visszaléptetésekkel csak egy jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben.

Gyurcsány Ferenc hivatkozott felmérésekre, amelyek szerint a kormányváltást akaró választók háromnegyede a jelenleginél szélesebb összefogást szeretne baloldalon és túlnyomó többségük szerint az összefogásban helye van a DK-nak is.

Korábban Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője egyaránt úgy nyilatkozott, hogy az október 23-i baloldali nagygyűlésen történtek után - amikor a tömeg összefogást skandált Mesterházy Attila felszólalásakor és Gyurcsány Ferenc bírálta az Együtt-PM és az MSZP előző napon kötött választási megállapodását - nem tartják lehetségesnek a két párt közötti megállapodás kibővítését a DK-val.

A DK elnöke a bajai videó megrendelésével az MSZP-t vádoló Kőrös Gusztávra, a DK korábbi tagjára célozva úgy fogalmazott a Mokkában, hogy inkább Mesterházy Attilának hisz, mint "egy ilyen fickónak".

Kijelentette, bírósági döntés nyomán eddig egyedül a Fidesznek van papírja arról, hogy csalt a bajai időközi önkormányzati választáson. Ha most Mesterházyt "sározzák" egy vád alapján, a bírósági ítélet után miért nem mondott le a Fidesz elnöke? - kérdezte Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×