Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.73
bux:
118342.73
2026. január 13. kedd Veronika

Csizmadia: a Fidesztől elpártoltakra startolt rá az ellenzék

Az ellenzéki pártok a Fidesztől elpártoltakat kívánják megnyerni maguknak - fejtette ki Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az elemző azt is elmondta: az MSZP felemelte Bajnai Gordont, amikor szövetséget kötött az Együtt-PM vezetőjével.

A magyar politika legérdekesebb mozgása az ellenzéki térfélen történik - értékelte Csizmadia Ervin.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz továbbra is vezet a közvélemény-kutatásokban, de nincs annyi szavazója, mint 2010-ben. Van tehát egy rés a 2010-es szavazói a mostani szavazói között.

Az ellenzék erre a szavazói körre próbál rástartolni - mutatott rá a szakértő.

Bajnai Gordonról szólva - aki éppen egy éve tért vissza a politikai életbe - Csizmadia Ervin úgy fogalmazott: a politikust az MSZP felemelte, amikor szövetséget kötött az Együtt-PM vezetőjével.

"Kétfajta felfogás van Bajnai szerepét illetően: az egyik az, hogy egy év alatt nem jutott semmire, mert 2012 októberében azt mondta, majd ő lesz az, akinek az ernyője alá összegyűlik az ellenzék. A másik megítélés - amit én igazabbnak gondolok -, hogy lehet, hogy ebben sikertelen volt, viszont mégiscsak vele kötött megegyezést az MSZP, ezzel pedig felemelte őt saját magával azonos szintre" - vélekedett a Méltányosság Központ igazgatója.

Bajnai Gordon a magyar politikai közélet szalmaláng-effektusának vált áldozatává az elmúlt egy évben - mutatott rá Csizmadia Ervin.

Utalt arra, hogy Bajnait óriási civil megmozdulás hozta felszínre. Ám ez a civil erő az elmúlt egy évben nagyon sokat erodálódott, mert a magyar politikában van egy szalmaláng-effektus: hirtelen kirobban az elégedetlenség, hirtelen feldob valakit, és nagyon gyorsan le is lohad ez a fellobbanó tűz. Egy kicsit ez történt itt is - vélte.

Megjegyezte azt is, hogy Bajnai pártja csökkent, Gyurcsányé pedig elkezdett emelkedni: a Gyurcsány-párt tehát benyomult ebbe a résbe. Ez pedig mintha arra figyelmeztetne, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt egy évben igazából egymás ellen küzdöttek - mutatott rá az elemző.

Sokféle forgatókönyvet tart lehetségesnek a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója arról, hogy a jövő évi parlamenti választásokra lesz-e közös miniszterelnök-jelöltje az ellenzéknek.

Arra számítok, hogy ez a vita nem zárult még le - jelezte a szakértő. Utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc indítványozta: az ellenzék két vezetője lépjen esetleg hátrébb, vagy az egyik kettejük közül, vagy találjanak egy harmadik, egy most még nem ismert személyiséget.

Gyurcsány Ferencnek annyiban feltétlen igaza van, hogy a választók jobban tudnak azonosulni egy személlyel, mint ha a jelölt nincs megnevezve. Egy miniszterelnök-jelölt a választókat motiválhatja. Ilyen értelemben november-decemberre vagy jövő év elejére ez a helyzet változhat, de az is lehet, hogy bekeményít az MSZP-Együtt PM Szövetség és kenyértörésre kerül sor az ellenzéken belül. Nagyon sokféle opció van és nem tudjuk, ezek közül melyik következik be - jelezte az elemző központ vezetője.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×