Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nem fizetett bért a Sólyom Airways

A Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze - értesült az atv.hu.

Információik szerint Lucsik János közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a csütörtökön esedékes szeptemberi bérüket. Elmondta azt is: Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden tájékoztatta, hogy az ománi befektetővel továbbra sem jött létre szerződés.

Az atv.hu úgy tudja, hogy a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait; az összeg mintegy 120 millió forint.

Vágó József csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője lemondott csütörtökön az atv.hu szerint.

A portál úgy tudja, hogy Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai - így a Sólyom Holding is - stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket nem érinti.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×