Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Lemond Máriahalom polgármestere

A Komárom-Esztergom megyei Máriahalom független polgármestere, Murczin Kálmán október 31-én távozik hivatalából, mert hosszú ideje nem tud együtt dolgozni a korábban lemondott alpolgármesterrel, aki jelenleg is a képviselő-testület tagja - mondta el az MTI-nek a leköszönni kívánó polgármester csütörtökön.

A 695 fős település vezetője hozzátette, "az időközi választáson nem mérettetem meg magam, ugyanakkor fontosnak tartom leszögezni, nem a falutól fordulok el, hanem a patthelyzetet kívánom feloldani".

A községet a polgármester mellett eredetileg négy tagú képviselő-testület irányította, mindannyian függetlenek. A polgármester a konfliktus kezdetén előterjesztette az alpolgármester visszahívását, aki erre válaszul visszaadta a tisztséget, majd a képviselő-testület egy tagja lemondott és a testületből is kilépett.

Murczin Kálmán elmondta, a testület önfeloszlatásra is kérte a képviselőket, akik erre nem voltak hajlandóak és a lemondott alpolgármester helyett másik személyt választottak, aki az ő távozása után elláthatja az önkormányzat vezetését.

A három hónapon belül megtartandó időközi választásokon a falunak polgármestert és egy képviselőt kell választani.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×