Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Menesztették Belgrád polgármesterét

Titkos szavazással, 60 százalékos támogatással leváltották kedden Dragan Djilast, Belgrád polgármesterét.

A városi képviselő-testület ülésén a 110 képviselő közül 106 volt jelen, 60-an igennel szavaztak a demokrata párti (DS) politikus menesztésére, saját pártja képviselői tartózkodtak a szavazástól. Dragan Djilas a szavazáskor kivonult az ülésteremből.

A leváltást a Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) kezdeményezte, és a DS eddigi koalíciós partnerei, egyebek mellett a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) képviselői is támogatták. Az indoklás szerint a polgármester túl sok adósságot halmozott fel, és a pénzügyi összeomlás szélére sodorta a szerb fővárost.

Dragan Djilas öt éve vezette Belgrádot. Az ülést követően az újságíróknak azt mondta: újra jelölteti magát a posztra. Szerinte leváltásának politikai okai vannak. Mint fogalmazott: "ez az ország lassan, de biztosan a diktatúra és a tekintélyuralom felé halad, valamint egy modern egypártrendszer felé".

A polgármester mellett távozni kényszerül az alpolgármester és a városi tanács összes tagja, de az új városvezetés megválasztásáig továbbra is elvégzik feladataikat. A képviselő-testületnek 30 napja van arra, hogy új polgármestert válasszon, amennyiben ez nem történik meg, rendkívüli önkormányzati választásokat kell kiírni.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×