Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
315.57
bux:
149659.65
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A legnagyobb magyar államférfinak nevezte Szent Istvánt a miniszterelnök - a nap hírei

Még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re a kormány. Kinevezte a médiahatóság új elnökét az államfő.

Még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re a kormány - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Magyar Televízió híradójának elmondta: a dunaújvárosi cég vezetőivel folytatott egyeztetés alapján döntött erről a kabinet. A politikus szerint kedvező esetben akár már őszre meg lehet állapodni a menedzsmenttel a legfontosabb kérdésekről. A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha a tulajdonos nem fogadja el az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden elbocsátottnak. A Dunaferr vezetése összesen 1500 ember elbocsátását tervezi a vállalat adósságaira és veszteségességére hivatkozva.

Támogatja a kormány a korábban privatizált székesfehérvári erőmű visszavásárlását állami forrásból - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Székesfehérváron tartott kormányülésen közölte: hamarosan közbeszerzési döntés várható a Székesfehérvárt elkerülő út építésének folytatásáról, emellett a Szent György kórház megkapja a korábban már megítélt 7,5 milliárd forintos fejlesztési támogatást, és segítséget kap adóssága megszüntetésére. Cser-Palkovics András polgármester szükségesnek nevezte egy többfunkciós, 5-6 ezer fő befogadására alkalmas jégcsarnok felépítését.

A kormányfő szerint Szent István tettei nélkül ma nem lehetne beszélni önálló magyar nemzetről. Orbán Viktor a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron, a Várostéren tartott ünnepi beszédben úgy fogalmazott: István király túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet. A miniszterelnök hangsúlyozta: a nemzet fennmaradása államférfiak sorának köszönhető és ebben az első helyen Szent István áll, aki a széteséstől és a pusztulástól mentette meg nemzetét.

Kitüntetéseket adományozott a miniszterelnök javaslatára Áder János államfő augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából. A Magyar Érdemrend Középkeresztje elismerést kapta Levente Péter Jászai Mari-díjas színművész, rendező, M. Kiss Sándor történész és Metzinger Éva, Kecskemét nyugalmazott jegyzője. 28-an részesültek a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben, köztük Borókai Gábor újságíró, a Heti Válasz főszerkesztője, Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, edző, Gyulai Líviusz Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, Mohás Lívia József Attila-díjas író, pszichológus, illetve dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója.

Ökumenikus istentiszteletet tartottak az augusztus 20-i állami ünnep előestéjén Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Az ünnepi liturgiában mások mellett közreműködött Erdő Péter bíboros képviseletében Székely János püspök. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hangsúlyozta: Szent István királyt az tette naggyá, hogy Magyarországot nem földi vagy egyházi nagyságok kezébe tette le, hanem Szűz Márián keresztül Istennek ajánlotta. Hozzátette: a történelem során azok tették tönkre ezt az országot, akik azt hitték, hogy az övék az ország. Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke megáldotta az új kenyeret, amelyet a résztvevők között osztottak szét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyelőre nem lát olyan rendkívüli időjárási körülményt, amely veszélyeztetné az augusztus 20-i szabadtéri programok lebonyolítását. A tárca emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erős szélben kell lemondani a tűzijátékot, de erről csak az esemény előtt dönt az operatív törzs.

Kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új elnökét az államfő. Karas Monika Zsuzsanna a Sándor-palotában vette át kilenc évre szóló megbízatása okmányait Áder Jánostól. A kormányfő a múlt héten tett javaslatot a köztársasági elnöknek a médiahatóság új vezetőjére, amely Szalai Annamária április 12-én bekövetkezett halálával maradt elnök nélkül.

Tavaszra meglesznek a 4-es metró engedélyei - erősítette meg a főpolgármester. Tarlós István a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmazott: minden lépést megtettek ahhoz, hogy az összes akadály elháruljon a 4-es metró március végi átadása elől. Arra, hogy a miniszterelnök kormánymegbízottat jelölt ki a 4-es metró megvalósításával összefüggő ügyek koordinációjára, a főpolgármester úgy reagált: kifejezetten ő kérte Orbán Viktort, hogy a szükséges engedélyezési folyamat a kormányhivatalhoz kerüljön.

Õsszel ismét benyújtja a parlamentnek a mezőgazdasági termékekre vonatkozó azonnali áfacsökkentési javaslatát az MSZP. Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke úgy fogalmazott: a kormánynak is be kellene látnia, hogy 27 százalékos áfa mellett nem lehet szembeszállni a feketegazdasággal. A Fidesz hiteltelennek tartja a szocialisták javaslatát.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×