Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
315.95
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Pénzügyi kalkulátorral segít a Diákhitel Központ

A továbbtanulással járó várható kiadásokról és bevételekről ad képet a Diákhitel Központ honlapján elérhető új kalkulátor, amely adott intézményre, képzésre és településre vonatkozó adatokkal segíti a leendő hallgatókat, a szülőket és a pedagógusokat.

A központnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a Pénzügyi tájoló elnevezésű alkalmazás személyre szólóan, a választott intézményre, illetve képzésre vonatkozóan mutatja be, hogy a diákok milyen anyagi forrásokkal és kiadásokkal számolhatnak tanulmányaik idején, emellett fontos háttér-információkat is ad a felhasználóknak.

A kiadásokkal kapcsolatban megjelennek a számításban a tanulmányi önköltség vagy a költségtérítés meghatározott összege mellett a szállásnak, az utazásnak, a fogyasztási cikkeknek a felhasználó által meghatározott költségei is; ez utóbbiak esetében alapértékként statisztikai adatok szerepelnek. A program emellett hasznos információkkal szolgál a különböző településeken elérhető kollégiumok áraitól a tömegközlekedési jegyárakig.

A bevételek számításakor az érdeklődő részletes tájékoztatást kap a támogatási és ösztöndíj-lehetőségekről, és az is beállítható, hogy milyen mértékű családi hozzájárulással, munkajövedelemmel, illetve diákhitellel lehet tervezni a tanulmányi időszak alatt. A felhasználó tájékozódhat továbbá az intézményi, települési és egyéb szociális támogatásokról is a kalkulátorban.

Mint írták, a beállítások végeztével a programban megjelennek az összesített bevételek és kiadások összegei, illetve ezek egyenlege. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az így kapott eredmény csupán támpontként szolgálhat, nem forintra pontos összeg.

A Diákhitel oldalán elérhető program lehetőséget nyújt a számítás elmentésére, illetve több kalkuláció adatainak összehasonlítására - tették hozzá.

A közleményben hangsúlyozták: a magyarországi felsőoktatási intézményektől, partnerektől, illetve nyilvánosan elérhető adatbázisokból származó adatokra épülő programnak az is célja, hogy felhívja a figyelmet a továbbtanulás pénzügyi tervezésének szükségességére.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×