Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.64
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kocsis Máté: alapos eljárás alapján hoztak ítéletet Szilvásy György ellen

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságán egyértelművé vált, hogy alapos, széles körű ismeretekre épített nyomozás alapján emeltek vádat, majd ugyanilyen alapos és körültekintő mérlegelés alapján született meg az ítélet Szilvásy György volt titokminiszter és társai ellen - mondta Kocsis Máté, a testület fideszes tagja hétfőn újságíróknak.

A bizottság rendkívüli, zárt ülését követően a kormánypárti politikus - aki az ülés összehívóinak kezdeményezői között volt - azt mondta: érződik, hogy a maffiabaloldal kulcspolitikusai borzasztóan idegesek attól, hogy előfordulhat, számon kéri őket az igazságszolgáltatás.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusának a szavaira reagálva Kocsis Máté elmondta: a felháborodást nem az eljárásnak kellene kiváltania, hanem annak, hogy egyáltalán egy ilyen eset megtörténhetett.

A volt titkosszolgálati vezetők ügyében született dokumentumok titkosságának feloldását kéri az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága az Alkotmányvédelemi Hivatal főigazgatójától. A testület levélben kéri az ügyben első fokon eljáró Debreceni Törvényszék bíráját, hogy tegye lehetővé a bizottság számára az iratokba való betekintést.

Ezt Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa közölte a nemzetbiztonsági bizottság hétfői zárt ülése után. Elmondta: a zárt ülésen tájékoztatást kaptak az úgynevezett kémügyben. A bizottsági ülés jegyzőkönyvének minősítése 2040. december 31-ig tart.

A képviselő azt mondta, amit a megjelent állami szervek közöltek az semmivel sem több tény, mint amit eddig lehetett tudni. Ellenben kiderült, hogy voltak olyan nyomozati eljárási lépések, amelyek megkérdőjelezhetőek - tette hozzá Vadai Ágnes.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×