Molnár Csaba (független) elmondta, hogy a víz egy százméteres szakaszról még nem húzódott vissza, holott az útnak vannak mélyebben fekvő, már szárazzá vált részei is.
Magyarázattal a szakemberek sem tudtak szolgálni, talán a közeli mocsarasban van az a pont, ahol még átjut a Duna vize a nagyfokú apadás ellenére - mondta a polgármester.
Egyelőre hivatalosan zárva az út, a forgalom megindításának ideje bizonytalan, de a lakosság semmiben sem szenved hiányt. Továbbra is komppal szállítanak friss kenyeret és tejet a településre - tette hozzá Molnár Csaba.
Múlt hét csütörtök óta csak vízi vagy légi járművel közelíthető meg a Szentendrei-szigeten fekvő Kisoroszi.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








