Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.39
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

A náci eszmék hirdetése ellen tüntettek az Országháznál - a nap hírei

A jövő évi költségvetést és a trafiktörvényt is módosíthatja az országgyűlés. Mértékletességre intette a hívőket advent első vasárnapján a pápa.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ország nem akar együtt élni alantas, rasszista megnyilvánulásokkal, és nem fogadhatja el, hogy vétlen milliók halálát, szenvedését semmibe vegyék. Rogán Antal a jobbikos Gyöngyösi Márton kijelentése miatt szervezett demonstráción beszélt erről. A Parlament előtti többezres rendezvényen Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a kormánypártok támogatását kérte az álláspontja szerint náci eszméket hirdető Jobbik elszigeteléséhez. Az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon volt kormányfő hangsúlyozta: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni. A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn az országgyűlésben azt mondta: fel kellene mérni, hogy az itt élő zsidók között, különösen az Országgyűlésben és a kormányban hány olyan van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kijelentést egybehangzóan ítélte el az államfő, a kormány, a pártok és civil szervezetek. Vona Gábor a Jobbik elnöke szerint a mostani tüntetéssel nagykoalíció jött létre pártja megsemmisítésére.

Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet jövő héten az Országgyűlés. A honatyák az idei büdzsén úgy változtatnának, hogy újabb források jussanak a Kossuth Lajos tér átépítésére, emellett megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők magyarországi letelepedését. A háromnapos ülésen a képviselők átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt is úgy, hogy engedélyezik a dohányboltoknak a sorsjegyárusítást és fogadásszervezést.

A magyar kormány fel fog lépni egy számára kedvezőtlen uniós költségvetési megállapodás ellen - közölte Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő. A politikus hangsúlyozta: a kormány határozott álláspontja, hogy a közösség 2014-ben kezdődő új költségvetési időszakában is teljes egészében megmaradjanak a mezőgazdasági, valamint a felzárkóztatási támogatások, mert ezek biztosítják a vidék és az ország felemelkedését.

A büntetőperek hatékonyságának javításáért a bírói szerep újragondolására van szükség - közölte a Kúria elnökhelyettese. Kónya István egy magyar és amerikai büntetőjogászok részvételével tartott szakmai tanácskozáson emlékeztetett: miközben az Egyesült Államokban heteken belül bíróság elé kerül egy gyilkos, addig Magyarországon évekig húzódhatnak a sokkal egyszerűbb megítélésű és kisebb súlyú ügyek is.

Az MSZP szerint tartóssá vált a recesszió Magyarországon, a reálbérek pedig 5,5 százalékkal csökkentek egy év alatt. Józsa István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: az átlagkeresetűek fizetése a csökkenés miatt hatezer forinttal kevesebbet ér, mint tavaly. Hozzátette: az adótörvények a nagyobb adókoncentráció felé mutatnak, és ez el fogja érni az 50 százalékot, ami megbéníthatja a gazdaságot.

Az Alkotmánybírósághoz fordult a levéltári törvény miatt az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint a tulajdonhoz való jogot és a tudományos kutatás szabadságát sérti a levéltári törvény június 1-jei módosítása, amellyel válogatás nélkül állami tulajdonba kerültek a Politikatörténeti Intézet tulajdonában lévő pártiratok, valamint az általa letétként kezelt szakszervezeti iratok. Az ombudsman szerint a tulajdon állami elvonásának alkotmányos módja a kisajátítás, amelyet azonban csak kivételesen és közérdekből, valamint teljes és azonnali kártalanítás mellett tehet meg. Szabó Máté úgy fogalmazott, hogy ebben az esetben hiányoznak ezek a feltételek, ezért a rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatát és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Szlovéniában az első becslések szerint Borut Pahor volt kormányfő nyerte az elnökválasztást. A 49 éves szociáldemokrata politikus a várakozásoknak megfelelően 67 százalékot ért el, míg Danilo Türk jelenlegi államfő 33 százalékot. A december 21-én hivatalba lépő Borut Pahor egyik legfontosabb teendőjének nevezte, hogy konszenzust teremtsen a válság legyőzéséhez.

A keresztényekhez méltó mérsékletes életmódra intette a híveket advent első vasárnapján a pápa. XVI. Benedek a római Szent Péter téren több ezer hívő előtt nyitotta meg az adventi időszakot. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: Isten szeretete és igazsága a történelem folyamán mindig jelen van, de ahhoz, hogy teljességében megvalósuljon, türelemmel és bátorsággal kell keresni.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×