Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Gyorsítanák az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges beruházásokat

Gyorsítaná a kormány az ivóvízminőség-javító program keretében megvalósuló beruházásokat - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

A határozat szerint a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter felülvizsgálja a projektek ütemtervét, feltárják a gyorsítási lehetőségeket. Figyelemmel kísérik a projektek alakulását, és beavatkoznak, ha nehézségeket észlelnek, vagy javaslatot tesznek a szükséges intézkedésekre.

A nemzeti fejlesztési miniszter feladata, hogy megállapítsa a beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások tipikus problémáit, és a belügyminiszterrel együttműködve módszertani segédletet, illetve könnyen használható és értelmezhető, a közbeszerzési eljárások lebonyolítását segítő útmutatót állítson össze.

A határozat szerint a Honvédelmi Minisztérium a rendelkezésére álló lajtos kocsikkal gondoskodik az ivóvízellátásról azokon a településeken, ahol ez szükséges, amíg be nem fejeződnek a beruházások. Az ivóvíz kiszállításának kiváltásához szükséges konténeres szűrőberendezések gyártását és telepítését is a honvédelmi tárca készíti elő, illetve gondoskodik erről. Az első feladatra 150 millió, a másodikra 2,85 milliárd forintot csoportosítanak át a tárcához.

Ugyancsak a csütörtöki közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból átcsoportosítanak 38 településnek összesen 373,7 millió forintot, az egészséges ivóvízzel történő ellátás biztosításához szükséges fejlesztések megvalósításának támogatására.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×