Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Fellebbezett az OBH a tisztségükbe visszahelyezett bírók perében

Fellebbezést nyújtott be az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az augusztus végén a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságon tisztségükbe visszahelyezett két kaposvári bíró ügyében - közölte a törvényszék szóvivője szerdán az MTI megkeresésére.

Beznicza Árpád elmondta: a fellebbezés szerdán érkezett meg Zalaegerszegre, az augusztus 23-án hozott két elsőfokú döntés tehát nem vált jogerőssé.

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság - az országban elsőként - augusztus végén két kaposvári bíró, e hét kedden pedig egy újabb tanácsvezető bíró esetében ítélte jogellenesnek a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék 62 éves korhatár miatt meghozott felmentő határozatát, ezért mindhármukat visszahelyezte bírói tisztségükbe.

Beznicza Árpád hozzátette: másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszéken folytatódik majd a két ügy tárgyalása.

A Kaposvári Törvényszék két 62 éves bírónőjét - egyikük címzetes táblabíró, másikuk tanácselnök - július 6-ai dátummal mentette fel a köztársasági elnök, majd tíz nappal később a törvényszék elnöke, és a felmentésük október elsején lépett volna hatályba.

A munkaügyi bíróság a jogellenesnek talált felmentések ügyében az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal szüntette meg a 62 évesnél idősebb bírók nyugdíjazásáról szóló törvényt, a tárgyaláson pedig a törvényszéket és az OBH-t egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónők keresetének jogalapját, amely a szolgálati jogviszonyukat érintette.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×