Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Fazekas: Véget ér a zsebszerződések időszaka

A kormány célja, hogy a másfélszeresére növelje a mezőgazdaságból élők számát - mondta a vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Fazekas Sándor elmondta, mindenkinek önbevallást kell majd készítenie arról, hogy mennyi földje van, ami véget vet a zsebszerződések korszakának.

A vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: még tudni, hogy pontosan mekkora kár érte a gazdákat a tartós aszály miatt, zajlik a felmérés. Hozzátette: az év végére lehet látni, mekkora kárt szenvedett el a mezőgazdaság.

A kárenyhítésnek több módja lehet. Előrehozzák az agrártámogatások kifizetését október közepére, ez mintegy 157 milliárd forint kifizetését jelenti. Továbbá más, döntően állatjóléti támogatásokat is előrehoznak, ez 28 milliárdot tesz ki - fejtette ki Fazekas Sándor, aki szerint lehetőség lesz az unió szolidaritási alapjából is további források lehívására.

Önbevallást kell majd készítenie mindenkinek arról, hogy mennyi földje van - közölte a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor azt mondta: ezzel véget ér a zsebszerződések időszaka, mert látható lesz, kik a valódi tulajdonosok. Az erről szóló törvényt még idén benyújtják - tette hozzá.

A kormány célja, hogy a másfélszeresére növelje a mezőgazdaságból élők számát, erre a minisztériumban már kész tervek vannak - hangsúlyozta Fazekas Sándor, aki szerint félmillió foglalkoztatottról 750 ezerre lehet emelni a kifejezetten a mezőgazdaságból élők számát.

Fazekas Sándor sikeresnek értékelte a dinnyekereskedés közelmúltbeli szabályozását. A miniszter cáfolta a kartellgyanút, és kiemelte: a piacon rend van, ráadásul a nagybani piacok környékén már nem lehet számlatömböt kapni, a többség a legalitás útjára lépett. Fazekas Sándor szerint ezzel a dinnyeneppereket sikerül kiszorítani a piacról.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×