Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.88
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Gyurcsány: Együtt lehetne működni az MSZP-vel és az LMP-vel - lapszemle

A Népszabadság Gyurcsány Ferenccel közöl interjút, a Magyar Nemzet cikkéből pedig kiderül: négy magyar egyetem is szerepel a felsőoktatási intézmények legfrissebb világranglistáján.

A Népszabadság Gyurcsány Ferenccel készített interjút. A Demokratikus Koalíció éhségsztrájkba kezdett elnöke a választási rendszer tervezett változásai kapcsán arról beszélt, hogy az ajánlószelvények rendszerének eltörlése még jobban szétaprózza a demokratikus oldalt, hiszen - ahogyan fogalmazott - "boldog-boldogtalan el fog indulni". Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint világossá kell tenni a különbségeket: sok mindenben nem értenek egyet az LMP-vel és az MSZP-vel, ám abban biztosan, hogy a kormányváltás érdekében együtt lehetne működniük - olvasható a Népszabadságban.

A Népszabadság arról is ír, hogy már most jelentős az élelmiszerár-emelkedés, amelynek még nincs is vége. A júliusi 5,8 százalék után augusztusra hat százalékra futott fel az infláció. A tojás ára például egy év alatt több mint 32 százalékkal emelkedett. A lap emlékeztet: az élelmiszerárak elszabadulásáról már Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett hétfői parlamenti beszédében, gyors beavatkozásra azonban úgy tűnik így sem lehet számítani.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: négy magyar egyetem is szerepel a felsőoktatási intézmények legfrissebb világranglistáján. A karok versenyében az ELTE Természettudományi Karát a 222. helyen jegyezték, míg intézményi szinten a Szegedi Tudományegyetem holtversenyben az 501., de szerepel a listán a Budapesti Corvinus Egyetem, az ELTE és a Debreceni Egyetem is. Természettudományi kategóriában a 359. helyet érte el a Műegyetem, társadalomtudományokból pedig az alapítványi fenntartású Közép-európai Egyetem végzett a 228. helyen.

A Magyar Nemzetben olvasható az is, hogy nem indul eljárás a 2006 őszi honvédségi fegyverátadás ügyében. A lap Balogh Zoltánra, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva közölte azt, hogy a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatában feltárt jogsértések nem alkalmasak arra, hogy megállapítsák a bűncselekmény törvényi tényállását. Az ügyben korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter rendelt el vizsgálatot, mert gyanúja szerint a 2006-os tömegoszlatások idején jogszerűtlenül adtak át gránátvetőket és könnygázgránátokat a rendőrségnek a honvédség készleteiből. Részletek a Magyar Nemzetben.

Az Index arról ír, hogy évek óta nem volt akkora kavarás a Formula-1-es csapatváltások körül, mint idén, Lewis Hamilton lehetséges átigazolása és a Ferrari pilótakeresése mozgatja a szálakat. De érintett Michael Schumacher, Felipe Massa és Kimi Raikkonen is, összesen több mint tíz versenyző.

Az Index cikkéből kiderül: Új-Zélandon magyar nénivel hirdetik az internetet. A hirdetés azt sugallja: Magyarországon olcsó az internet, Új-Zéland viszont drága. A baj csak az, hogy az új-zélandi szolgáltató másik kisfilmjéből elég egyértelműen kiderül, hogy Magyarország szerintük nem egy fejlett internettel bedrótozott európai állam, hanem egy harmadik világbeli hely. Nem mellesleg tényleg drága lehet az internet Új-Zélandon, hiszen havi 9000 forintért hirdetik diszkontáron - írja az index.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül: az év végére 50 ezer ügyfelet célzott meg az Energetikai Központ Zrt. A társaság nyáron jelent meg a hazai áramszolgáltatói piacon, és jelenleg ezer áramfogyasztóval van szerződése. A technikai feltételei azonban adottak a szolgáltatás országos kiterjesztéséhez. A cég közlése szerint az árrés lehetővé teszi, hogy ajánlatukkal jócskán alámenjenek a jelenleg érvényes áraknak. Az EK Zrt. távlati tervei között szerepel a hazai gázszolgáltatói piacra lépés is.

A Portfolio.hu arról ír, hogy jelenleg még fel sem mérhető negatív hatással járna az egész térség számára a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-nél tervezett 800 fős elbocsátás és egy esetleges gyárbezárás. Országos szinten is jelentkezhet a negatív gazdasági hatás - figyelmezteti a körzet országgyűlési képviselőit (többek között Orbán Viktort) levelében Mucsi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. A gazdasági hírportál információi szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz még nem érkezett olyan megkeresés, amely egyeztetést sürgetne a minisztérium és a társaság vezetése között.

A Pénzcentrum.hu írása szerint azonnal kezdjen el spórolni az, akinek családi háza van, az ősz beköszönte ugyanis a felújítási szezon végét is jelenti. Érdemes tehát minden családiház-tulajdonosnak számba vennie, milyen energetikai felújításokat sikerült idén véghez vinni, s melyek azok, amelyre még spórolni kell a következő szezonig. Ezúttal ebben nyújt segítséget a Pénzcentrum.hu.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×