Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Újabb drágulás lehet a kutakon

Bár a finomított termékárak az utóbbi napokban már csökkentek, a forint árfolyamának gyengülése miatt a héten újabb üzemanyagár emelésre készülhetnek a hazai autósok - figyelmeztet a Portfolio.hu. A benzin és a gázolaj literje akár 3-4 forinttal is drágulhat szerdától.

Bár a norvég kormány közbelépésével sikerült elkerülni, hogy az ország olajkitermelése a munkások sztrájkja miatt kiessen, a Brent árfolyama továbbra is a 100 dolláros szinteken ragadt. Amerika újabb szankciókkal sújtotta Iránt, miközben a kínai GDP adat várt szerinti lett (felerősítve egy erősebb gazdasági stimulusra vonatkozó várakozásokat), amik segíthettek támasztani az olaj árát.

Az olaj átlagos árfolyama a héten még kisebb emelkedést mutatott, azonban ezúttal a finomított termékárak nem követték ezt a trendet. A benzin esetében ugyanis 1,1 százalékkal, a gázolajnál pedig 0,2 százalékkal került lejjebb a heti átlagos jegyzésár.

A forint árfolyamának mozgása viszont ezúttal az autósok ellen dolgozott, hiszen a dollárhoz képest gyengülést lehetett tapasztalni a devizapiacon (235,4-es átlagot ért el az árfolyam, miközben múlt héten 229,4-es szinten állt a jegyzés). Mindezek következtében hazai fizetőeszközben mérve a benzin átlagára 1,5 százalékkal, a gázolajé pedig 2,4 százalékkal került feljebb.

Sajnálatos módon a forint árfolyamának gyengülése teljes egészében elmosta a héten a finomított termékárak kedvező irányú változását, így várhatóan ismét emelkednek majd szerdától a hazai üzemanyagárak. A benzin és gázolaj esetében literenkénti 3-4 forintos áremelés sem kizárt.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×