Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Varga Mihály: Sötétben tapogatózunk

Szeptemberben, legkésőbb október végéig megszülethet az IMF-megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Népszabadságnak adott interjújában.

Varga Mihály a pénteken megjelent interjúban azt mondta: július közepétől indulhatnak a tárgyalások és szerinte egy-két hónapnál tovább nem nyúlhatnak az érdemi egyeztetések.

Arra a kérdésre, hogy milyen feltételeket támaszthatnak a hitelnyújtók a megállapodás aláírásához, azt válaszolta: a korábbi tárgyalások alapján a közösségi közlekedés, az önkormányzati támogatások ügye kerülhet szóba, valamint az adórendszer, különös tekintettel a bankadóra. Elképzelhetőnek nevezte, hogy az egykulcsos adó is felmerül a tárgyalás során, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az IMF 2010 nyarán még nem jelezte, hogy fenntartásai lennének.

Úgy fogalmazott: "sötétben tapogatózunk, mert 2010 nyarához képest sok minden változott", de hozzátette: arra számít, hogy pontos képük lesz a témákról, mire tárgyalóasztalhoz ülnek.

Kérdésre válaszolva azt is kijelentette: nincsenek jegybankelnöki ambíciói. Leszögezte: "a parlamenti képviselőséget tekintem a munkám alapjának, ha van hozzá kormányzati feladat, azt szívesen vállalom".

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×