Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A rendőrségen is lehet következménye a West-Balkán-ügynek

Nem jogerősen két év nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a West-Balkán szórakozóhelyen másfél évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő tragédia mind a négy vádlottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a rendőrségen is lehet következménye az ügynek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán mind a négy vádlottat bűnösnek mondta ki halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, amelyért a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A bíró az indoklásban kiemelte, hogy nem csak a vádlottak felelőssége vizsgálható az ügyben. A rendőrség központi ügyeletére ugyanis a pánik miatt több bejelentés is érkezett a tragédia éjszakáján. Amikor valaki kihívta a rendőrséget, az ügyelet ezt elhárította, és azt tanácsolta, hogy másnap tegyen feljelentést. Információnk szerint az országos rendőr-főkapitány akár egy belső vizsgálatot is indíthat, amelynek során elmarasztalhatja az ügyeletben lévő rendőrt.

Megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjét. Garamvölgyi László azt mondta: megvárják az ítélet írásba foglalását, majd ezt követően alakítják ki álláspontjukat az ügyben, és ha kell, megteszik a szükséges intézkedéseket.

A bíróság szerint az önkormányzat felelőssége is vizsgálható az ügyben, de ez semmiképpen nem menti a vádlottakat, mert a tragédia a négy férfi tevékenységére, illetve mulasztásaira vezethető vissza.

A bíró a vádlottak terhére számos szabályszegést rótt, amelyek közvetlenül vezettek a veszélyhelyzet kialakulásához. Az ítélet szerint a legnagyobb mulasztás az volt, hogy miközben a hatóságok szerint csak 356 ember szórakozhatott volna a West-Balkánban, a szervezők ennek a nyolcszorosát, 2883 fiatalt engedtek be. Biztonsági őr is jóval kevesebb volt a szükségesnél.

A Nyugati téri szórakozóhelyen 2011. január 15-én éjjel a lépcsőházi tumultusban három lány meghalt, tucatnyian pedig megsérültek. A rendőrség nyolc gyanúsítottnál javasolt vádemelést az ügyészségnek, amely végül négy embert: Szalontai Győzőt, a West Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamás és Csanádi József rendezvényszervezőt, valamint a program biztonságáért felelős Hranek Istvánt vádolta meg az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×