Infostart.hu
eur:
386.68
usd:
328.44
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Vitézy: 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése

A 3-as metró teljes felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása, ez csak uniós pénzekkel lehetséges - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Vitézy Dávid elmondta, hogy 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése.

Szakértők segítségével zajlik a vizsgálat a 3-as metró állapotáról, ez alapján már idén elvégeznek különböző állapotjavító munkálatokat - mondta a Budapesti Közlekedési Központot vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Vitézy Dávid kiemelte, hogy kisebb szakaszokon már májusban megkezdik a sínszálak cseréjét.

Ez több mint 35 kilométer hosszon szükséges, most májusban 600 méteren cserélik le a síneket, továbbá fejlesztik a szerelvények és az állomások tűzvédelmi rendszerét - tette hozzá Vitézy Dávid, aki kiemelte, hogy az észak-déli viszonylat teljes körű felújítására a fővárosi önkormányzatnak nincs forrása.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötéséről azt mondta, hogy az elővárosi vasutak felújítása is időszerű, ehhez is uniós forrásokat próbálnak bevonni. Elmondta, hogy több vonalon már 40 évesek a szerelvények és a pályák is rossz állapotban vannak, ha ezekre 2020-ig nem lesz pénz, akkor bizonytalanná válik a működésük.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, ha sor kerül a felújításra, akkor egy kis többletforrással lehetőség lesz összekötni a gödöllői HÉV-vonalat a 2-es metróval, ezt vagy kéregvasútként, vagy magasvasútként lehet megoldani. Szerinte ez a fejlesztés egy kistarcsai P+R parkolóval sok új utas számára vonzóvá teheti a tömegközlekedést.

Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy 2015-ig válhat teljessé az elektronikus jegyrendszer kiépítése. Hozzátette: akkor lesz áttörés, ha a papír alapú technológiát felváltja az elektronikus rendszer, ehhez az állomásokon és a járműveken több mint 10 ezer jegykezelőt kell üzembe állítani, ez 2015 után valósulhat meg.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy a dunai közlekedés fejlesztése érdekében létrehoznak egy hálózatot, amelyet mindenki számára elérhetővé tesznek, aki részt vesz a fővárosi tömegközlekedésben. Bérlettel várhatóan bárki utazhat majd a Dunán.

A vezérigazgató szerint a fővárosban túl sok taxi van forgalomban. Szigorúbb szakmai szabályokat alkottak meg, így valószínűleg csökken a kocsik száma.

A BKK vezetője hangsúlyozta, hogy a dugódíjból származó bevételek a Városházát illetik, a fővárosi utak felosztása ezt nem befolyásolhatja, erről akár már a nyári szünet előtt megegyezhetnek a kerületekkel.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×