Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Finta Sándor: Budapesten nem szűrték le a nemzetközi tapasztalatokat

Folytatni szeretné a már készülő új Budapest városfejlesztési koncepció kidolgozását a főváros frissen kinevezett főépítésze. Finta Sándor 25-30 éves tervet látna szívesen. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy egy állami bérlakás-építési program indításával tartja lecserélhetőnek hosszútávon a panelházakat.

Budapest építészeti képe jelenleg nagyon vegyes - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Budapest frissen kinevezett főépítésze. Finta Sándor szerint az, hogy a gazdasági keretek szűkre szabottak, középtávon is meghatározzák a város lehetőségeit.

Ha a kerületek erősödnek, az eléggé nehézzé tesz egy, a várost átfogóan fejleszteni kívánó szemléletet - emelte ki.

Finta Sándor elmondta: készül az új Budapest városfejlesztési koncepció, amely hosszútávra rendezné a főváros fejlesztési irányait. Ez 25-30 évre meghatározó és fenntartható víziót jelentene a városnak - tette hozzá.

A magas házak építési korlátozásáról az új budapesti főépítész azt mondta, hogy a főváros sziluettje érték. Finta Sándor szerint ez a kérdés a közeljövőben már csak gazdasági szempontok miatt sem fog előkerülni.

A Budapesten található nagyméretű üres telkek jövőjét a gazdasági realitás fogja meghatározni - emelte ki a főépítész, aki szerint ezért az ideiglenes hasznosítás lehetőségeit is meg kell vizsgálni.

Budapesten nem szűrték le a nemzetközi tapasztalatokat akkor, amikor plázák építésébe kezdtek, így történhetett meg az, hogy a belváros kis üzletei kiürültek - fejtette ki a frissen kinevezett főépítész.

Finta Sándor szerint a főváros teljesen meg lett fosztva a Duna-parttól, amely így alulhasznosított és kihasználatlan. Elkezdődött a tervezés a BKK-val arról, hogy készüljön egy fejlesztési koncepció a part hasznosításáról, hogy az elzártság megszűnjön - emelte ki.

A fővárosban található panelházakról az új budapesti főépítész elmondta: a rehabilitáció nem állhat meg ott, hogy hungarocellel beburkolják azokat. Előnyös lenne, ha indulna egy állami bérlakás-építési program, amely során a korszerűtlenné váló és energianyelő épületeket lecserélik - tette hozzá.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×