Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP államfőjelöltje

Hivatalosan is jelölték köztársasági elnöknek Áder Jánost a kormánypártok.

A kormánypárti frakciók hétfőn benyújtották az Országgyűlésnek az Áder János köztársasági elnöki jelöléséhez szükséges íveket. Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a benyújtást követően elmondta, hogy a külföldön tartózkodó Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszteren kívül a frakciószövetség minden képviselője aláírta a jelölést.

A házelnöki feladatokat ellátó Lezsák Sándor a plenáris ülést azzal nyitotta meg, hogy az új köztársasági elnököt május 2-án délelőtt 10 órakor választhatja meg a ház és a képviselők pénteken reggel 8 óráig jelölhetnek új államfőt. A választás lebonyolításáról egy órával később, péntek reggel 9-kor dönt a házbizottság.

Újságírói kérdésekre Lázár János elmondta: érdeklődéssel várja, hogy az ellenzéki pártok tudnak-e majd jelöltet állítani, a pénteki házbizottsági ülésen döntően technikai kérdésekben döntenek, ahhoz, hogy az első fordulóban megválasszák Áder Jánost, a képviselők kétharmadának szavazatára van szükség, amennyiben az első forduló nem eredményes rögtön utána megtartják a második fordulót, az új elnök pedig megválasztását követő nyolcadik napon lép hivatalba.

Áder Jánost nem hallgatják meg a frakciók, Lázár János szavai szerint a kormánypártok jól ismerik a jelöltet, és ha a frakcióvezető jól értette az ellenzéki pártokat, azok nem tartanak igényt a jelölt meghallgatására.

Azt, hogy az MSZP és az LMP az elnökválasztás bojkottjával tüntet, Lázár János a házhoz az országhoz és a magyar néphez is méltatlan eljárásnak tartja.

Hanganyag: Sigmond Árpád

Címlapról ajánljuk
Jövőre 77 400 milliárd forint sorsáról döntenek Brüsszelben – mutatjuk, hova ömlenek az uniós pénzek!

Jövőre 77 400 milliárd forint sorsáról döntenek Brüsszelben – mutatjuk, hova ömlenek az uniós pénzek!

Az év végére megszületett a döntés a 2026-os uniós költségvetés végleges formájáról. Miközben az Európai Parlament relatíve nagy sikerként könyvelhette el, hogy a tagállamokat sikerült meggyőznie a források növeléséről, az így allokált mintegy 300 millió euró csak töredéke a 200 milliárd euróhoz (77 400 milliárd forinthoz) közelítő jövő évi keretnek. Ugyan a változtatások jelzésértékűek, fontos szem előtt tartani azt is, hogy az összkép relatíve keveset változott a ciklus 2020-as kezdetén elképzeltekhez képest, így cikkünk most tételesen végigmegy azon, hogy mire költ majd az Európai Unió 2026-ban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×