Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Drágább lesz a tojás és a baromfihús is

További drágulás várható a boltok polcain: a tojás ára 2-3 forinttal, a baromfihúsé pedig 6-8 százalékkal emelkedik - közölte a Baromfi Terméktanács.

A tojás ára már az év elején is jelentősen emelkedett, és az uniós szabályok betartása miatt további drágulásra lehet számítani - közölte Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. Hozzátette: az étkezési tojás piacán az erőltetett ketreccserék következményeit nyögi egész Európa. Az uniós szabályok miatt ugyanis ki kellett dobni a régi tyúkketreceket.

A Baromfi Terméktanács elnöke kiemelte: az árak emelkedésében szerepe lehet a várható tojáshiánynak is. Bárány László szerint azokban az istállókban, ahol most az új ketreceket szerelik be, a tyúk nem tud tojni, emiatt nagy tojáshiány van, ez nyárig nagy hatással lesz a tojás árára.

Arról is beszélt, hogy a csirke- és pulykamellfilé kilója 50-60 forinttal drágul, a combnál 20-40 forintos áremelkedés várható.

Március első felében kezdődik a drágulás, elsősorban azoknál a termékeknél, amelyek kifejezetten napi fogyasztásúak, ilyen a csirke és a pulyka - tette hozzá.

A terméktanács mérlege szerint 2010-ben 410-420 milliárd forint értékben, 465 ezer tonna baromfit vásároltak és dolgoztak fel. Ebben az évben kevesebb baromfi kerül a feldolgozókba, mert a takarmányárak már most 10-18 százalékkal megemelkedtek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×