Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felvételizőknek

Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkárság.

Kis Norbert, az oktatási államtitkárság helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy február 24-én éjfélig kell a jelentkezéseket elektronikusan, illetve hagyományos módon postára adni, az államtitkárság elindította a módosításához szükséges jogi eljárást. Kis Norbert a döntést azzal indokolta, hogy a szokásosnál több változást kell ebben az időszakban figyelembe venniük a továbbtanulni szándékozóknak.

A diákoknak és családjuknak így kilenc nappal több áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, melyik felsőoktatási intézménybe adják be felvételi kérelmüket.

Szabó Máté csütörtökön azt közölte: szerinte sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak". Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta: a biztos úgy látja, nincs kellő idő a megalapozott döntések meghozatalához, és ezzel sérülnek a fiatalok jogbiztonság követelményéből fakadó jogai.

Szabó Máté rámutatott, hogy "a felkészülésre rendelkezésre álló idő megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok, hanem a jogi szabályozással érintett természetes és jogi személyek reális szükségletét is figyelembe kell venni".

Az ombudsmani hivatal felidézte az elmúlt időszak felvételi eljárást érintő változtatásait. Mint írták, a folyamatosan változó jogi feltételek következtében jelentősen átalakultak a korábban meghirdetett képzési formák és azok feltételrendszere.

A nap folyamán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt kezdeményezte, hogy legalább tíz nappal tolják ki a jelentkezési határidőt. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke csütörtökön azt mondta, azért tartják szükségesnek a február 15-i határidő meghosszabbítását, mert véleményük szerint nem elegendő a rendelkezésre álló idő.

A felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése január 31-én jelent meg, az idei, intézményekre, képzési területekre és szakokra lebontott keretszámokat pedig január 20-án hozták nyilvánosságra.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×