Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Martonyi: "Magyarországnak helye van egy erős Európában"

Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút csütörtökön megjelent számában a Die Zeit című német liberális hetilap.

A "Demokraták vagyunk" című interjú bevezetőjében a lap azt emelte ki, hogy Magyarország "Európa anyaszomorítója", amióta Orbán Viktor kétharmados többséggel kormányoz, Alice Bota és Jörg Lau, az interjú készítői pedig elsőként azt kérdezték, mit lehet tenni most, amikor "az EU és Magyarország kapcsolata mélyponton van".

Válaszában a külügyminiszter kifejtette: "Nagyon komolyan vesszük, hogy az EU három kötelességszegési eljárást indított ellenünk". Ugyanakkor az EU és Magyarország viszonyával kapcsolatos felfogásban nincs változás. "Mély meggyőződésem, hogy Magyarországnak helye van egy erős Európában, amely mind szorosabban és mélyebben dolgozik együtt" - mondta Martonyi János.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a rendszer átalakítására irányuló törekvések alapján az a benyomás keletkezik, mintha Magyarország elfordulna az európai alapvető értékektől, Martonyi leszögezte: Magyarország nem tesz ilyet. A kormány a médiatörvénnyel kapcsolatos brüsszeli kifogásoknak is eleget tett, méghozzá "pontról pontra" és "azonnal", és a jegybank ügyében is meg tudja találni a megoldást. "Nem akarjuk, hogy a vitatott kérdések az Európai Unió Bíróságán dőljenek el" - hangoztatta a külügyminiszter.

Egy másik, ugyancsak az ország átalakítására vonatkozó kérdésre reagálva Martonyi kifejtette: "az intézmények közti alapvető viszony változatlan marad", a kormány nem változtatta meg az alkotmányos berendezkedést. "Továbbra is parlamentáris demokrácia vagyunk" - szögezte le.

A társadalom polarizáltságára vonatkozó riporteri felvetésre válaszolva elmondta: nézete szerint a magyar társadalom megosztottsága túlértékelt jelenség. "Az alapvető értékekben egyetértünk, mindenekelőtt amikor Magyarország nemzetközi szerepéről van szó" - mondta. Hozzátette: "beszélünk is egymással. Én magam jóban vagyok a szocialisták alelnökével". Ugyanakkor világos választóvonal különíti el a demokratikus pártokat és a szélsőjobboldali Jobbikot, amely "a Magyarország ellen folytatott kampány"" következtében megerősödhet - figyelmeztetett Martonyi János.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×